A baglyot mindenki bölcsnek tartotta, részben azért, mert feje igen terjedelmes, részben pedig azért, mert, ha több szem többet lát, gondolták, valószínűleg a nagyobb szemek is többet.

Az uhuzó madár tudománya valójában az éjszakai egérvadászatra korlátozódott, az állatok mégis igen felmagasztalták a lámpásszemű madarat, és egyhangúan bíróvá választották.

Bagoly bíró úr első peres ügye az a veszekedés volt, amelyben a harkály is, a cinege is magának követelte ugyanazt a faodút.
A harkály türelmetlenül kopogott, a cinke össze-vissza siránkozott, panaszkodott. A bagoly tanácstalanul hunyorgott, nem tudta kinek a javára döntsön, legszívesebben a harkályt is, a cinegét is eltűntette volna saját torkának odújában, vacsoraként. Sejtette: bármelyikük javára dönt is, a másik és annak minden rokonsága sértődöttségében messzire el fogja őt kerülni, márpedig csak közeli madárba akadhat bele a bagoly akarom-karom.

Bosszúságát tetézte, hogy a róka nem tartotta tiszteletben a bíróságot, folyton-folyvást arról beszélt mennyivel jobb bíró lenne ő a bagolynál.
A taláros-tollas hiúság ezt megsokallta, és rászólt az egyik tisztás-őrként ott álldogáló vadkacsára:
- Legyen szíves valamit tenni annak érdekében, hogy ez a tiszteletlen veresbundájú úr végre elhallgasson, méltóztasson befogni a száját!

A róka ezt követően tényleg befogta a száját, sőt, el is tűnt a bíráskodás színhelyéről.
Vele azonban, mivel a róka befogott szájába került, eltűnt a vadkacsa is.

Az állatok és emberek mindmáig bölcsnek tartják a baglyot, ami némileg módosítja a közmondást: nemritkán sok szem is keveset lát, kevesebbet, mint egyetlen szempár, amelyik valóban lát!