Sietnem kell: nem én írom a verset -
bolondos úr, bohócsapkás Idő.
Ha nevet is: szemei könnyel teltek,
s ha sír: minden könnycseppje nevető.

Bolondos Úr, Bohócsapkás Királyom,
fogd még kezem, vezess tovább, tovább!
Nem állhatok meg míg tükrödben látom
mily kegyetlen e földtekés világ!

Sietnem kell, nehogy a gúny elérjen,
s Mammont szolgáló aljas szolgahad.
Írd a verset, s kezemmel messzeségben
ringass csodát könnycsillag-pillanat!

Nem kell dicsőség már! Elég ha látom
olykor, Idő, a Legnagyobb Csodád:
mint villan át az életen-halálon
bohócsipkád - királyi koronád.