Egy háztető elnézte az eget,
a csillagokat, s oly szomorú lett
akár az ember szíve, ha a nyár
végén már csak tűnődőn őszre vár.

Egy kis utca dúdolt és ballagott,
ki a határig, s ott elhallgatott.
Azt sejtette meg , amit sejt a szív:
itt szél viszi semmibe vágyait.

Egy madár indult űzött-nyugtalan
más pillanatba, ahol béke van.
Nem tudta azt, amit én már tudok,
hogy nem talál ilyen pillanatot.

Egy isten tekintett a Földre le,
s hitte: itt zöldell sok boldog mese,
s nem más a Föld, mint virágzó sziget.
Mi mindent hisznek balga istenek!