Három egérgyerek talált egy fél dióhéjat. Dióbél nem volt benne, sem fél, sem egy egérfoghegyre való.
Játszani viszont fél dióhéjjal is szépen lehet.

Egyikük indián pajzsként emelte maga elé. A másik kettő szalmaszál-dárdákat dobált, de az ügyes egérindián kivédte a pajzzsal valamennyit.
Később csónaknak akarták használni a dióhéjat, de két egérke is nehezen fért el benne, a harmadik pedig kiszorult belőle. Sebaj, váltották egymást, át-áteveztek a sekélyvizű udvari pocsolyán. Evezőlapátként pici fakéregdarab szolgált.

Ezt is megunták. Az egyik egérke alábújt a féldióhéjnak és azt játszotta, hogy ő most teknősbéka. A másik kettő türelmetlenül kopogott a fapáncélon: ők is teknősbékák akarnak lenni! Megint csak beosztották: egyszer az egyik legyen teknősbéka, utána a másik, harmadik.

No de mit ki nem talált a leghosszabb bajuszú egérke? A féldió legyen trónszék. Felül a tetejére, a másik kettő pedig emelje őt magasba,és vigye el vendégségbe a Sajtkirályhoz!

Beleegyezett a másik két egér, abban a reményben, hogy később majd cserélnek, és egyikük Szalonna fejedelemhez, másikuk Mogyoró hercegnőhöz mehet látogatóba ilyen királyurasan.
- Király vagyok! Király vagyok! - kiabálta diadalmasan a Sajtkirályhoz igyekvő egérke. A másik kettő éppen elhatározta: leteszik őt féldióhéjastul, és kinevezik a Jánoska által elvesztett sárga fagolyócskát Sajtkirálynak.

Hű, de olykor a játék komolyra fordul, s kisegérre ördög mordul!

Hát a komolyrafordulás most nem mordulás volt, hanem egér után vágyódó nyávogás.
Szerencsére egy tapasztalatlan kölyökcicától.
Ám nem jó, ha a cicus nem a saját bőrén, hanem egér bőrén szerez tapasztalatot. Legalábbis ez így igaz - egérnézőpontból.

A kisegér már nem kiáltozta, hogy "Király vagyok!", hanem rémülten vallotta be önmagának: "Egér vagyok!". A másik két egér gyorsan eldobta a féldióhéjat és már futott is. Az előbb még Sajtkirályhoz igyekvő pedig a földre csücsült, de azután ő is szaporán szedte mind a négy lábát.
A kiscica panaszosan nyávogott, mert játszani szeretett volna az egérgyerekekkel.
Ez a nyávogása hiábavaló volt - részben.
Az egérkék ugyanis úgy eltűntek, mint a kámfor. Ám megjelent egy ötéves kisleány, Évike, a cica gazdája.
- Miért sírsz ilyen panaszosan cicuskám?! - tudakolta aggódóan kis kedvencétől. Akarsz egy kis mackósajtot? Akarod, hogy játsszak veled?!

A Milicili nevű cica mindkettőt akarta. Pár perc múlva már el is felejtette az egérkéket.
Ám én azt gondolom: majd még eszébejutnak. Az egereknek is eszükbe fog jutni a cica! Valamit máris sejthetett ez a három kisegér, ha nem akartak a cicával együtt igyekezni a Sajtkirály birodalmába. Cicát sejtő egérnek könnyen megakadhat a torkán a sajt!