Feltöltve: 2010-04-10 08:07:33
Megtekintve: 1995
A teknő utasai
Együtt vándoroltak: a kutya, meg a macska. Csodálkoztok? No nem minden kutya és macska közötti barátság kutya-macska barátság!
A folyópart mentén, a sekély vízben, meglepetésükre hatalmas mosóteknőt találtak. A macska beleugrott és felkiáltott:
- Itt a hajó-nyaó, és én leszek a hajó-majó-nyaó-kapitány!
A kutya ezt nem hagyhatta, ő is beleugrott és így ugatott:
- Itt a hajú-vaú, és én leszek a hajú-vau-kalúzkapitány!
A benne ugrándozó két állat miatt a teknő kiszabadult a sekély vízből, és sodorni kezdte a folyó. A két kapitány összeveszett azon, hogy Macskaországba hajózzanak-e, vagy inkább Kutyaországba. Nem tudtak megegyezni. Végül a döntést rábízták a sorsra.
A sors azonban egyelőre mást tartogatott számukra. A teknő megfeneklett egy zátonyon. Itt ugrott be hozzájuk Erszényreleső Bazári Zibizám, a haramia. Övében két kés, görbe kard, meg trombitacsövű pisztoly volt.
Alighogy beugrott, a teknő ismét úszni kezdett. A két állat Zibizám marcona képe láttán szintén úszott, de nem a boldogságban, hanem, a félelemtől, verejtékben. Zibizám azonban egyelőre nem bántotta őket, csak kikiáltotta magát kalózkapitánynak. Amikor azonban a macska elszunyókált, közölte tervét a kutyával:
- Te, nagyfogú, rablótársam leszel, de a macskát majd megsütjük és megesszük, ha korogni fog a gyomrunk!
Ezt követően Zibizám elaludt, és igen hangosan horkolt. A kutya közölte a rabló tervét a macskával. A mérges cica erre kihúzta Zibizám övéből a trombitacsövű pisztolyt és elsütötte, - közvetlenül a rabló füle mellett. Felébredt Zibizám, azt hitte, hogy a csónakban már pandúr az úr, pedig nem az volt, csak a kandúr. Az ijedt rabló vízbe ugrott, partra úszott, ott jött rá, hogy tévedett. Öklét rázta a távolodó teknő után.
Jóideig vitte a folyó a teknőhajót, de egy hínárosnál elakadt. Itt ugrott bele Zsebbenyúlkáló Pippilipoppi Lali, a híres tolvaj. Alighogy beleugrott, a teknő megint úszni kezdett. Egyelőre Pippilipoppi sem bántotta a két állatot. Később előadta nekik javaslatát: alapítsanak Pippilipoppi és Társai néven tolvajcéget. Nincs annál felemelőbb érzés, mint valami értékeset görbe kézzel elemelni! A macska legyen az értékek felderítője, a kutya az értékőrzők kiszimatolója, ő maga, Pippilipoppi, pedig az értékek elemelője és igazgatója lesz. A két állat e javaslatra óvatosságból azt válaszolta: aludjanak egyet a dologra.
Amikor a tolvaj elaludt és már úgy horkolt, mint egy ormánycsőhurutos elefánt, a cica elsütötte a gazfickó füle mellett Zibizám ottmaradt trombitacsövű pisztolyát. Megijedt a sunyi Lali, beleugrott a vízbe, partra úszott, ott jött rá mi a tök, de csak öklét rázhatta nagymérgesen a távolodó teknő után.
A kutya is, a macska is megéhezett. Kikötöttek egy szigeten, a parti fűzfák alatt. A macska fogott négy egeret, a kutya egyet sem, de a cica megfelezte vele zsákmányát. Keserű sors: szűkös eleség, sehol feleség, sem csini csont, ami jó, sem életúnt, bús rigó! Lefeküdtek a teknő mellett és a holdat bámulták, de mindhiába: nem lett belőle sem húsoslepény, sem tejfölösköcsög.
Egyszercsak halk neszre lettek figyelmesek. Egy ember kúszott a teknő felé. Felugrott a kutya harciasan, a macska is fújósan-prüszkölősen, de, mint később kiderült, felesleges volt aggódniuk.Az ember sebesült katona volt. Arra kérte őket: segítsék be a csónakba, mert ha ellenségei meglelik, vége. Ha segítségére lesznek, és túléli ezt a világégést, mindkettőjüket nagy becsben tartja majd életük végéig.
A kutya morgott kissé, hogy őt ne becsben tartsák, hanem húsos csontokkal, de segített, mert otthonra vágyott, nemkülönben a macska is.
A teknő nekiindult, a katona súlyától majdnem elmerült, de azért mégsem. Tájak jöttek, tájak mentek, vitte őket a folyó. Egyszercsak a katona igen felélénkült, majd így kiáltott:
- Közel a szülőfalum! Parthoz kell kormányozni a teknőt egy faággal! Kiszállunk!
Így is tettek. A teknőt elsodorta a víz, de nem bánták. A katona a két állat segítségével eljutott a házáig, ahol szülei, felesége, gyermekei örömkönnyekkel fogadták. Az egykori hadfi betartotta szavát: a kutya is, a macska is úgy élt nála, hogy Kutyaországban, illetve Macskaországban sem élhetett volna különbül.
A folyó által továbbsodort teknőt vitte, vitte a víz, kitudjahová. Kifogták-e valahol, visszatért-e eredeti foglalkozásához, a szennyes, majd tiszta ruhák, ágyneműk lubickoltatásához? Nem tudom. Lehet, hogy végül meglátta a tengert is, gyönyörködhetett a kecses delfinek ide-oda ugrálós játékában.
A folyópart mentén, a sekély vízben, meglepetésükre hatalmas mosóteknőt találtak. A macska beleugrott és felkiáltott:
- Itt a hajó-nyaó, és én leszek a hajó-majó-nyaó-kapitány!
A kutya ezt nem hagyhatta, ő is beleugrott és így ugatott:
- Itt a hajú-vaú, és én leszek a hajú-vau-kalúzkapitány!
A benne ugrándozó két állat miatt a teknő kiszabadult a sekély vízből, és sodorni kezdte a folyó. A két kapitány összeveszett azon, hogy Macskaországba hajózzanak-e, vagy inkább Kutyaországba. Nem tudtak megegyezni. Végül a döntést rábízták a sorsra.
A sors azonban egyelőre mást tartogatott számukra. A teknő megfeneklett egy zátonyon. Itt ugrott be hozzájuk Erszényreleső Bazári Zibizám, a haramia. Övében két kés, görbe kard, meg trombitacsövű pisztoly volt.
Alighogy beugrott, a teknő ismét úszni kezdett. A két állat Zibizám marcona képe láttán szintén úszott, de nem a boldogságban, hanem, a félelemtől, verejtékben. Zibizám azonban egyelőre nem bántotta őket, csak kikiáltotta magát kalózkapitánynak. Amikor azonban a macska elszunyókált, közölte tervét a kutyával:
- Te, nagyfogú, rablótársam leszel, de a macskát majd megsütjük és megesszük, ha korogni fog a gyomrunk!
Ezt követően Zibizám elaludt, és igen hangosan horkolt. A kutya közölte a rabló tervét a macskával. A mérges cica erre kihúzta Zibizám övéből a trombitacsövű pisztolyt és elsütötte, - közvetlenül a rabló füle mellett. Felébredt Zibizám, azt hitte, hogy a csónakban már pandúr az úr, pedig nem az volt, csak a kandúr. Az ijedt rabló vízbe ugrott, partra úszott, ott jött rá, hogy tévedett. Öklét rázta a távolodó teknő után.
Jóideig vitte a folyó a teknőhajót, de egy hínárosnál elakadt. Itt ugrott bele Zsebbenyúlkáló Pippilipoppi Lali, a híres tolvaj. Alighogy beleugrott, a teknő megint úszni kezdett. Egyelőre Pippilipoppi sem bántotta a két állatot. Később előadta nekik javaslatát: alapítsanak Pippilipoppi és Társai néven tolvajcéget. Nincs annál felemelőbb érzés, mint valami értékeset görbe kézzel elemelni! A macska legyen az értékek felderítője, a kutya az értékőrzők kiszimatolója, ő maga, Pippilipoppi, pedig az értékek elemelője és igazgatója lesz. A két állat e javaslatra óvatosságból azt válaszolta: aludjanak egyet a dologra.
Amikor a tolvaj elaludt és már úgy horkolt, mint egy ormánycsőhurutos elefánt, a cica elsütötte a gazfickó füle mellett Zibizám ottmaradt trombitacsövű pisztolyát. Megijedt a sunyi Lali, beleugrott a vízbe, partra úszott, ott jött rá mi a tök, de csak öklét rázhatta nagymérgesen a távolodó teknő után.
A kutya is, a macska is megéhezett. Kikötöttek egy szigeten, a parti fűzfák alatt. A macska fogott négy egeret, a kutya egyet sem, de a cica megfelezte vele zsákmányát. Keserű sors: szűkös eleség, sehol feleség, sem csini csont, ami jó, sem életúnt, bús rigó! Lefeküdtek a teknő mellett és a holdat bámulták, de mindhiába: nem lett belőle sem húsoslepény, sem tejfölösköcsög.
Egyszercsak halk neszre lettek figyelmesek. Egy ember kúszott a teknő felé. Felugrott a kutya harciasan, a macska is fújósan-prüszkölősen, de, mint később kiderült, felesleges volt aggódniuk.Az ember sebesült katona volt. Arra kérte őket: segítsék be a csónakba, mert ha ellenségei meglelik, vége. Ha segítségére lesznek, és túléli ezt a világégést, mindkettőjüket nagy becsben tartja majd életük végéig.
A kutya morgott kissé, hogy őt ne becsben tartsák, hanem húsos csontokkal, de segített, mert otthonra vágyott, nemkülönben a macska is.
A teknő nekiindult, a katona súlyától majdnem elmerült, de azért mégsem. Tájak jöttek, tájak mentek, vitte őket a folyó. Egyszercsak a katona igen felélénkült, majd így kiáltott:
- Közel a szülőfalum! Parthoz kell kormányozni a teknőt egy faággal! Kiszállunk!
Így is tettek. A teknőt elsodorta a víz, de nem bánták. A katona a két állat segítségével eljutott a házáig, ahol szülei, felesége, gyermekei örömkönnyekkel fogadták. Az egykori hadfi betartotta szavát: a kutya is, a macska is úgy élt nála, hogy Kutyaországban, illetve Macskaországban sem élhetett volna különbül.
A folyó által továbbsodort teknőt vitte, vitte a víz, kitudjahová. Kifogták-e valahol, visszatért-e eredeti foglalkozásához, a szennyes, majd tiszta ruhák, ágyneműk lubickoltatásához? Nem tudom. Lehet, hogy végül meglátta a tengert is, gyönyörködhetett a kecses delfinek ide-oda ugrálós játékában.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!