Ezüstszálak
fénye villan,
sző az eső
takarót.
Ölelkeznek
földi tájon
kis manócskák,
ég-lakók.

Zöld levelek
élén fürge
vízcsepp csillan,
elszalad.
Kék mosollyal,
kék szirommal
sétál kékszín
pillanat.

Nagy tükörben
erdő fürdik,
s madárhangos
messzeség.
Szív ragyogja,
ég ragyogja
azt az égi
szív-mesét.

Úgy érzem most:
életemben
lesz még út a
fák alatt,
lesz még csillag,
jövőt jelző
szépségpiros
pillanat.

Lehet: nem lesz,
mégis-mégis
reméljük, hogy
béke, nyár
utat vesztett
úttalanban
életünkre
rátalál,

s nagy tükörben
lélek fürdik,
madárhangú
messzeség,
s szivárványöv
összefog majd
föld-mesét és
ég-mesét.