Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-04-04 07:46:53
Megtekintve: 1037
Eltűnt tojások
Fura nevű faluban, Tyúkombúkomban történt az, ami azelőtt ott még sohasem: itt is, ott is, ennél a háznál is, annál is, rendre el-eltűntek a derék tyúkok által tojt tojások. Nicsak, bicsak, de bosszantó dolog! Ki lehetett a tolvaj? Erről beszélt, vitatkozott a falucskában mindenki.
Ők nem jöttek rá, de én elárulom: egy ördög!

Ez az ördög ördöngősen szerette a tojást, mindenféle módján: lágytojásként, keménytojásként, szájba rántott rántottaként, no meg tojásételekben is, mint amilyen a pokoltüzű tojáspörkölt, szájba rakott rakotttojás, sült tojás, savanyú tojás. A töltött tojás bekebelezésével sem töltött el sok időt... Sok időt töltött el viszont tojáslopkodással, de nem a pokolban, mert ott kevés volt a tyúkocska, és minden más ördög nagyobb tolvaj volt ennél az ördögnél. Nem, ez az ördög a pokolban nemigen gyakorolta enyveskezűségét. Csúfolták is a többiek, még a legnagyobb sértést is olykor fejéhez vágták: BECSÜLETES ÖRDÖG! No ennél már igazán nincs lebecsmérlőbb szó a pokolban... Hja, ilyen a világ a pokol tüzes berkeiben is: a nagy gazördög lenézi a kis gazfickó ördögöt!

A Földön, és ott is Tyúkombúkomban lopkodta hát ördögünk a tojásokat, s mert sikeresen: azt hitte jó helyen lopkod. Ebben egy ideig igaza is volt. Ám később, nagy balszerencséjére, egy varázsló tyúkóljában kezdett kotorászni. Az ilyesmi veszélyes: észreveheti a varázsló.

Észre is vette. Rögvest elcsiribizett-elcsiribázott valamiféle bűvös mondókát, - és az ördöglegény átváltozott tyúkocskává. Még ha kakas lett volna belőle, de tyúkocska! Különös tyúk: fekete, nevetségesen borzastollú, égőszemű, harcias csőrű, szóval olyan kakastermészetű ugyan, de tyúk! Ez a tyúk rögvest kikergette az igazi kakast a baromfiudvarból. A varázsló csak nevetett:
- Maradj tyúk, te tojástolvaj, mindaddig, amig a boszorkány leánya nem csókolgat!

Világgá futott az ördögtyúk. A pokolba ilyen formájában nem mehetett. Szégyelte magát. Elrejtőzött az erdőszélen. Onnan járt ki éjszakánként macskát csipkedni, malacokat nyugtalanítani, és elrejteni azt a kicsi, koszos tojást, amit kénytelen-kelletlen tojnia kellett. No kis bűnért ilyen nagy bünhődés! - gondolta. Hát van igazság ezen a világon?! Nincsen! Sem a Pokolban, sem a Földön...

Szétnézett később az erdőben is. Addig-addig ment beljebb-beljebb, amíg egy házikóra bukkant. Sajnos, nem mézecskalács-házikó volt. Ablakain denevérek szálltak ki-be. Ajtaja mellett három seprű unatkozott, támaszkodott a falnak. A ház mellett pedig üres tyúkól bámult a holdra.

Ebben a házikóban három boszorkányleány lakott. Az, hogy boszorkányok, nem látszott rajtuk: tiszta, csinos ruhában jártak, és igen szépek, vidámak voltak. No, persze, sejtitek, hogy nem jótékonykodással, mások segítésével foglalkoztak. Ám azt sem állíthatom, hogy vérükben volt a gonoszság: nem nagy gonoszok voltak, hanem csak kis gonoszkák, sőt, többnyire inkább orrok alá tréfásan borsot törögetők. A falubeli legényeknek, mi tagadás, tetszettek, nem egy szívesen tartotta orrát a borstörögetés fölé. Hja, szép lányoknak sok mindent elnéznek a legények! Persze, azért volt a rovásukon egy s más: a falubeli lányok hajából olykor kicsenték a színes szalagokat, egy-egy ház ablakán át piszkos kutyát tuszkoltak a tisztaszobába, vizipisztollyal mások kacsáira, libáira lövöldöztek...

A legidősebb boszorkányleány észrevette a ház körül nézegető, égőszemű tyúkocskát. Igen megtetszett neki. Zsemlyedarabkákkal magához csalta, megfogta, és bezárta az üresen álló tyúkólba.

Mérges volt az ördög, de így, tyúk képében, mit tehetett? Hanem a boszorkányleány napról-napra finom falatokkal etette, még főtt sonkát is adott neki, így lassan megbékélt helyzetével, sőt, udvarolni kezdett a leánynak: gyengéden csipkedte a kezét, szerelmesen nézegette, még egy pokolbeli táncot is bemutatott, amin az jót nevetett. A boszorkányleány két testvére nem törődött az ördögtyúkkal, legfeljebb olykor, ha nagyon unatkoztak, megdobálták kenyérgalacsinnal.

A legidősebb leány azonban úgy megkedvelte, hogy végül a tyúk tollruháját is megcsókolta néhányszor. Abban a pillanatban a tyúk kárálni kezdett, megrázta magát, még utóljára földre pottyantott egy tojást, és - ismét ördöglegénnyé lett!

Nosza, egekig száguldott mindkettőjükben a féktelen öröm! A másik két boszorkányleány nem győzött csodálkozni amikor hazaérkezett.

A lakodalom után az ördög nem ment vissza a pokolba. Házat épített és abba költözött szépséges boszorkányfeleségével. A lopást abbahagyta, mert tanult a leckéből: az ördög is találkozhat olyan emberrel, aki nemcsak ember, de varázsló is, és akkor megjárhatja!
Ezt a tanulságot félig boszorkány, félig ördög gyermekeiknek is továbbadták: a két helyes, nyelves leánykának, és a számra ugyanannyi, jóképű, huncut fiúcskának. A türelmes tanítóbácsi egyszer, amikor tényleg nem róluk mintázhatták volna meg a jóság szobrát, szelíden így korholta őket:
- Ma olyanok vagytok, mint az ördögök!
- Félig! - kottyantotta közbe az egyik felvágott nyelvű leányka.

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!