Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-03-06 07:25:30
Megtekintve: 1785
Húsvét felé megy...
Húsvét felé megy a táj. A magasban
siető kék, a felhő elmarad,
majd újra indul, hirtelen harangszó
kileng, lehull, mint annyi szívhez hajló,
halandó pillanat.

A tisztaság fáj, mivel télből jöttek
szeme homályhoz, sötéthez szokott,
s most barna, zöld rügyek mind fényben élnek,
s a vizek ajkán színezüst ígéret,
mely eddig hallgatott.

Nem vagyok már, s ezért nem is szeretnek, -
de szeretem a lélegző eget,
kékjét, felhőjét látszat-végtelennek,
s a kiáltás után megnyugvó csendet,
ha madár vétkezett.

Feltámadás? Annyi kérdőjel szállna,
ha tovább gondolkodna gondolat!
S titkot találón talán összekötne
tavaszt és rejtélyt, s édenkerti földre
hozna csillag, szabad.

Tavasz, húsvét, lehet: már nem is kellesz
bolond nyulakkal futó szerelem,
földek, vizek kart karba öltő álma...
Ringó álomtánc, mely körét bezárja,
mondd: még itt vagy, velem?!

Ha nem vagy is, látom egét a kéknek,
s virágcipőcskék csengő sora lép
a szívemre színekkel, s végtelennel,
mint bárki mást, utammal úgy veszejt el
szépség és messzeség.

(2010)

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2010-03-06 18:57:32
Kedves gndk!

"A tavasz öröme" c. vers nagyon tetszett. Gratulálok!

Örülök, hogy a "Húsvét felé megy..." c. versem tetszett, de megjegyzem: ez teljes mértékben kötött vers, nem pedig a kötött és szabad vers keveréke.

Üdvözlettel: Miklós (Lelkes Miklós)
2010-03-06 09:23:12
A TAVASZ ÖRÖME


A már-már egyre csak későbbi hajnal
mind-mind erőtlenebb sugara ér,
és a halványodó reggeli kardal
is tán már csak az emlékedben él.
S már nincs az a fénylő fény-ló, mely nyargal,
s nem pezsdül fel benned tőle a vér.

A harmat helyett is lassan a dér
üli meg a fák hűlt lombjait,
amelyen megannyi haló levél
nemsoká az ágnak búcsút int,
s csak nézi az elfásult indát.

Érzi a sorsát, mégis legyint,
s elrúgja az éltető hintát,
és így a zajló életből
hetek múlva, vagy épp egyből
az elmúlásba tekint át.

Az idő hűl, egyre jobban.
Lassan a fény jégburokban
érlelgeti a lét magját,
míg a lapos napsugarak
lepattanó ívük alatt
jég mivoltját épen hagyják.

Majd az egyre meredekebb
nap-nyelvek, akár a hangyák,
minden nappal hosszabb és szebb
ostromtánccal lerohanják
a megdermedt jég ormokat,
s tán nincs oly dongaboltozat,
amely épségben megmaradt
az elsöprő roham alatt.

S a rombadőlt évszak
szivárgó romjain
elillan a télszag.
Hőhullám fut át, akin
a napsugár fényhad
képében átfut, s kit hevít.

Amerre nézel tél-romok,
de közte csordogál a víz.
A jég talpad alatt ropog,
egyben megtisztult tavasz-íz
üt nyálcsapot a nyelvekre.
Már elszáll a tél,
új utakra kél,
s csak hébe-hóba, elvetve
jut majd eszedbe jégleple.

Tanyát üt majd más tájakon,
viszont nyomában más rokon
egy új világot éleszt,
talán azért, hogy érezd,
az isteni természet
nyíló ajkával homlokon
csókol minden átélt napon,
s megajándékoz téged
az élet örömével,
és szárnyaló elmédet
szikrázó ösztökével
a végtelenbe hajtja,
akár egy óceánba,
amelynek nincs is partja.
2010-03-06 09:21:21
nagyon jól megkomponált vers szerintem, és keveréke a szabad versnek a vers versssel
.........sza:)......gratulálok:)............gndk