Az a tavasz valónak ismeretlen:
hiába várt, szívdobbantó Tavasz,
ujjongás, amely nem csupán a tájnak,
szemgyönyörnek, - a léleknek is az.

Idő, attól, hogy ébreszt hóvirágot,
még nem Idő. Fehér szirmot a gond
árnnyal szegélyez, s nagy fa csöpp madárra
néz szánalommal: - Bízol, kis bolond?!

Ez a tavasz csak áprilisi tréfa,
megkergít futós, nagyfülű nyulat,
völgy hegynek lendít lángarany harangszót,
s hull a holnapra szolga ámulat.

Az a Tavasz ma még csak képzeletben:
figyel, vigyáz egy istenszemű kék,
s a tulipánok piros végtelenje
Életnek adja szép, szabad színét.

Az a Tavasz az Igazat mutatja
a múltból, és magára rátalál
az érzés, s voltak börtönét kinyitja:
fájhasson nyíltan minden, ami fáj!

Az a Tavasz fényes kedvű kalácsot,
örömet osztó... s mint kedves mese,
lehet, csak vágy, s mint eddig a szabadság:
tanító bölcsek álomgyermeke.


Tavasz, Te Nincs, ha egyszer mégis lennél:
teremts, teremts, - jót annyi rossz helyett!
S isten, ha volna, s az elképzelt Isten,
egy szót mondhat csak rá majd: - Köszönet!

(2010)