Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2009-12-14 12:39:20
Megtekintve: 1957
Módosított mesék (4) Hófehérke és a hét törpe
E klasszikus mese sem egészen úgy törpént ahogy a fáma mondja, hanem történetesen másként törpénetesen. A szépségére hiú királynő-mostohaanya azonban tényleg nem kedvelte meg Hófehérkét, amit a kis árvalány maga is elősegített mostohaanya-bosszantásaival. Nagycsintalanul krétaport tett ugyanis mamikája púderdobozába, varangyosbékát ékszeresdobozába, továbbszépítőkrémes dobozába pedig, jaj, meg se merem mondani mit...
Azt a kutyafáját-kutyagumiját! Sikítozott is gyakorta mostohamamikája, de akkorákat!

Talán az sem volt túl szép Hófehérkétől, hogy elhíresztelte: mostohaanyja boszorkány, akit fel-felkeres az ördög és együtt főzőcskéznek, méregkevergetnek. Ez így nem volt igaz: a királynőt nem az ördög, hanem az udvari hoppmester szokta felkeresni, de nem főzőcskézés, hanem szeretkezés és szövetkezés céljából. Utóbbi férfiú fekete ruhájában némileg hasonlított ugyan az ördögre, de nem volt annyira szőrös és a szarvak sem az ő homlokán díszelegtek.
Hófehérke egyébként valóban nagyon hófehér bőrű volt és ennek megőrzése végett kerülte a királyi szoláriumot, de még a napra sem feküdt ki sütkérezni. Utóbbira más oka is volt, hiszen közismert a mondás: „Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra!”. Bár, hozzáteszem, Hófehérke oly tehetségesen tudta forgatni ártatlankék szemecskéit, hogy senki sem gondolt a fejecskéjén levő vajacskára.

Az tette be az ajtót /vagy nyitotta ki?/ a mostohamamuci-bosszantások terén, hogy az eredetileg is csinos Hófehérke, ahogy nőtt-növögetett, végül szépségversenyben lehagyta mostohaanyját. Igaz, csak egy icipici orrhosszal, de elég az! Mostohaanyukája Igazmondó Varázstükre ugyan tanult egyet s mást a királyi udvar hajbókoló-hízelgő udvaroncaitól és tudta a törés és törődés közötti különbséget, de - ha óvatosan is - mégiscsak igazat kellett mondania. Így a „Ki a legszebb a birodalomban?” királynői kérdésre adott hosszú válaszkörmondata végére igen halkan hozzá kellett tennie „...e birodalmi teremben.” A királynő eleinte nem vette észre a turpisságot, mert a hiúság elvakítja a szépasszonyokat-szépleányokat. Ám amikor az egyenesen feltett szépségtudakoló kérdésre a tükör elkezdett görbén filozofálni arról milyen bizonytalanok is a szépségmeghatározások, Hófehérke sorsa megpecsétlődött. A királynő hivatta a fővadászt.
A fővadász vadászati miniszter szeretett volna lenni, ezért, háta mögött, erősen támadta miniszterét, azt híresztelte róla: vadászat helyett vaddisznócimboraságot valósított meg a birodalomban. E főpuskás ember jól tudta mitől döglik a légy, tehát meghajolt és ekképpen szólott:
- Felséges Királynő, én a Hét Törpe Korlátolt és Felelőtlen Társaságot ajánlom. Azok akkora zsiványok, hogy, ha némely tettükre gondolok, még én is hányok, legalábbis émelyeg a gyomrom. Gyermek- és leányrablásban is nagy szakértők, igazi profik e törpepofik! Nem olcsóak ugyan, Hófehérkerablás hét zsákocska aranyba kerül náluk...
- Hét zsákocska aranyba?! - hördült fel a királynő.Gyalázat! Ezek valóságos rablók!
- Igen, kétségkívül azok... - mosolyodott el a fővadász. Ám tüzüknél, hehehe, számunkra sül pecsenye! Hófehérke elrablása után barátaimmal körülvesszük erdei házikójukat, mindegyiket lepuffantjuk. Egy véletlenül eltévedt golyó Hófehérkével is végez majd. Utána bemegyünk a házukba kincsesláda-örökségünkért.
- No és kinek a golyója téved majd Hófehérke szívébe? - derült jobb kedvre a királynő.
- Az enyém... - vigyorodott el a fővadász. A vadászminiszterré való kinevezés pedig, remélem, az én zsebembe téved majd bele, hűséges szolgálataim jutalmául...

Hófehérke éppen a tűzzel játszott mostohamamája ruhásszekrényében, de a fővadász kicsalta onnan azzal, hogy megmutatja neki az erdőben a „nagyon bámulós őzikét”. Addig lesett, lesett, amíg reá háló esett. Mármint a rablótörpék rosszvoltából Hófehérkére. A fővadász hazament. A törpék is, de - már Hófehérkével.

Amikor a törpék levették Hófehérkéről a hálót, az aranyhalacska leány egyből levette őket a lábukról azzal, hogy mind a hetetet istenesen felpofozta. A hét törpe rögvest beleszeretett a talpraesett Hófehérkébe. Mind a hét kész volt kinyírni vetélytársait. A királykisasszony azonban úgy gondolta: erre még ráérnek.
Fenséges jó dolga lett a törpeházikóban. A kis emberkék mindenféle fínomságot főztek-sütöttek neki, megvetették-beágyazták ágyikóját, páfránylegyezővel hűsítgették a nyári hőségben... Megtanították továbbá néhány hasznos dologra: bombakészítésre bombasikerekhez, hurok mesteri nyakbavetésére, gyanútlan ember halálra ijesztésére, lesipuskázásra, még arra is miként lehet egyik felén megmérgezni az almát /hogy azután a méregkeverő, az alma egészséges felébe harapván, az alma ártatlanságát bizonygathassa a megmérgezendőnek/.

Ez utóbbi gyakorlása lett Hófehérke ideiglenes veszte. Nagy buzgalommal készítgette a féligmérgezett almákat, ami látszólag egyszerű művelet: egyik dobozba kerülnek a méregnélküli almák, másikba a féligmérgezettek. Nem szabad viszont a két dobozt összetéveszteni. Hófehérke megkívánt egy almát és véletlenül a féligmérgezett mérgezett felébe harapott bele. Előfordul ilyen munkahelyi baleset. A szépséges leány holtan esett össze.
A törpék kétségbeesése óriási volt. Mélységes bánatát mindegyik a maga módján mutatta ki: egyikük hülyén vigyorgott, másikuk morgott, mint a bolhás kutya, harmadikuk csepegő orral tüsszögött, fertőzgette társait, a negyedik egy árva mukkot sem szólt, de azt nagyon...

Leghamarabb a könyvbebújós törpe nyerte vissza lélekjelenlétét. Nem csoda: ő volt közöttük a legműveltebb. Igaz, csak egy könyvet olvasott el, Rejtelmes Jenőbenőtől a „Piszkos Frajd, a sexkapitány” című kocsmaremekművet, de azt legalább harmincháromszor. Tanácsára Hófehérkét üvegkoporsóba tették és a leánnyal telt koporsót kiakasztották cégérnek. Nagy betűkkel ráírták:

LEGOLCSÓBBAN MI MÉRGEZÜNK!
NAGYON OKOS MINDKÉT KEZÜNK!
E SZÉPLEÁNY ALMÁNK ETTE,
S LÁBÁT RÖGTÖN MENNYBE TETTE.
KÜLDENI KELL, BÁRKIT, ÉGBE?
GONDOLJON A KÁEFTÉNKRE!

A cégér nemsokáig maradt a cégé. Arrafelé lovagolt egy daliás termetű, nőtlen királyfi. Hihetetlenül megtetszett neki a koporsóban levő halott leány, olyannyira, hogy a könyvbebújó törpe jónak látta a versikét észrevétlenül eltávolítani. A királyfi megegyezett a törpékkel: mindegyiküknek tíz-tíz aranyat fizet, megveszi tőlük a cégért, de el is kell szállítaniuk a halott leányt, koporsóstul, a palotába. A zsiványtörpék beleegyeztek, nem csupán az arany miatt. Régóta szerettek volna bejutni a palotába és egy kis előzetes helyszínismeretet szerezni nem túl fényes terveikhez, mert enélkül a rabló gyakran olyan, mint a vak ló.
A baj csak ott volt, hogy - még az ígért aranyak ellenére is! - a rabláshoz igen, de a nehéz koporsó cipeléséhez hozzá nem szokott törpék igen kelletlenül, immel-ámmal vitték terhüket.
Ez is közrejátszhatott abban, hogy egyikük megbotlott, a koporsó zuttyant egyet, Hófehérke szájából kiugrott az almafalat és az ámulattól majd kiugrott törpeszem, királyfiszem egyaránt. Hófehérke életrekelt!
E váratlan eseményre a törpék alkudozni próbáltak a királyfival, hátha sikerül nekik a holtan már eladott cégért most, élő állapotában, újra eladni. Nem minden próba szerencse, ha annak hiszik is. Ezúttal fejenként száz aranyat kértek. A királyfi szűkszavúan annyit ígért: százat kapnak, csak vigyék tovább a koporsót a mesebeli leánygyönyörűséggel, aki annyira felélénkült, hogy véget nem érő fecserészésre is kedve támadt.
A törpék palotába érkezésük után valóban fejenként százat kaptak, de - másodszori meglepetésükre - nem aranyat, hanem száz év kényszermunkát a királyi bányában. Igaz, kettős láncon, dehát már Petőfi is rámutatott, hogy a láncnál jobban díszít a kard..

A királyfi feleségül vette Hófehérkét. Házasságuk a kincstár által finanszírozott Szívnekkedves Birodalom elnevezésű limonádéképeslap szerint igen jól sikerült. Csak azt nem értem: lakodalom után miért ment el a férjjé lett királyfi felesége nélkül olyan gyakran, hosszú hetekre, hónapokra, vadászni, mikor agglegény korában ilyesmi nem volt szokása?!

Hófehérke mostohaanyját a házasság hírére nem ütötte meg a guta: most, hogy mostohaleánya más birodalomba házasodott át, saját birodalmában ismét ő volt a legszebb. Mindössze huszonnégy felcseperedett és nálánál átmenetileg szebbé lett szépleányt kellett tűzön elégettetnie. Ezekre ráfogatta, hogy boszorkányok. Talán egyrészük az is volt, de erre az utókor eddig még nem talált perdöntő bizonyítékot.

A mindenki által ismert /feleseigaz/ klasszikus mesetörténet a fentebb említett Szívnekkedves Birodalom háromszáztizenkettedik kiadásában jelent meg először ijesztően gonosz királynő-mostohaanyával, angyaljóságú szépséges Hófehérkével, inkább a lelkiismeretére hallgató udvari vadásszal, kedves, barátságos törpékkel, mint önkéntes bányászokkal, és büszkeparipás, délceg királyfival. No szóval mindazzal ami a közönséges köznépnek kell: végletesen angyalokkal és végzetes ördögökkel. Ez utóbbi változatot hiszi igaznak a jónép, és - pszt! - megsúgom: ez mindaddig így is lesz, amíg a világon Hiszi, a főpiszi uraskodik!

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!