Fényből, árnyékból megteremthet
sok mindent, - de Őt soha senki:
égő Nincsből, gyúlt képzeletből
a Költő önmagát teremti.

Meglátja mit nem lát az ember
szélén világtalan Világnak,
mivel szeme a fájdalomba
igazság-mélyig beleláthat.

Nem költő az, akit zajongón
ünnepelnek pillanat-népek,
gazdagok vállonveregetnek,
s dícsérnek ostoba szegények.

Nézz szét: a Világ már csak bordély,
ahol szenny vár a sok bolondra,
rossz ízlések rabszolgaháza.
Robban a Nagy Üzlet, a bomba.

A Költő mindig csak Kereszten,
akkor is, ha a kereszt - Csillag:
csordul a vér, piros szabadság
szívmély-szépségekre tanítgat.

Sakálfogak a pillanatnak
mohón-villanón nekiesnek.
Hitetlen hit lett álszent szentség.
Minek hát Csillagok, Keresztek?

Szívemben - s hányban? - mégis-mégis
mit egykor tanítottál, itt benn,
Csillagkereszt, Költő, Szabadság,
gyönyörű Nincs, esengő isten.