A ház a múltba elfutott.
Egy ablak mégis ittmaradt.
Kinéz, benéz bújócska-kék,
felhőkre hajló pillanat.

A kert a múltba elszaladt.
Egy fűszál mégis ittmaradt.
Kalásza leng, s a kékhez ér
fehér, fénylelkű pillanat.

Öröm, mi volt, a múltba tünt.
Hiánya az, mi ittmaradt.
Hull, hull a szívre volt-csoda:
kihunyt csillagú pillanat.

Magányos ablak ittmaradt.
Minden szem csak közönyre néz.
Egy könnycsepp mégis ittmaradt
és benne sír vágyott Egész.

Egykorvolt hit a múltba szállt.
Reményből semmi sem maradt.
Miért vár mégis Rád a szív,
pirost varázsló pillanat?!