Láttad-e már haldokolni a rózsát?
Elmúlása álmos-gyönyörűszép:
kigyúlnak mind az alkonykerítések,
és szín és illat kéri a mesét.

A nincs megy át az eltűnődő Nincsbe,
s a darázscsend rezgő pilláin át
szétnéz, nevet, majd felzokog a tündér,
s növő árnyakból épül új világ,

s lázít, s nyugtat békétlen furcsa béke,
majd félsötétben velünk szembejön
rózsa-elmúlás, legyintés, csodálat,
büszke bánat, hulló szirmú öröm.

Minden virágban vágyak haldokolnak
és szépségükből fájdalom ragyog.
S ki hisz bennetek, tiszta ég-örömben
tündöklő, léten túli csillagok?

...mégis, ha nyárban este lesz, s a kertek
összeolvadnak, nyílik titkos út,
sóhajt a kő és elvesztett csatákat
számlálgatnak lélekmély háborúk,

s nagyhirtelen volt-életed megérted:
sóhajtó kőre szirom hull - a szó,
s feláldoz minket égő rózsa, álom,
s olykor a szív - békéért lázadó.