Nevetnek fent kék lányszemek,
égben Eget elrejtenek,
s mélyben álmot, mit örökölt,
komolykodón őriz a föld.

Kakaszöld leng, szélsüvegén
arany pontoknak int a fény,
s kis föld-manók, kis víz-manók
játszanak víg csillogtatót.

Nyár-virágtánc fut, körbefog.
Fájnak, szöknek könnycsillagok.
Könnycsepp-világ, csillag-világ, -
mi az, mit e tánc szívnek ád?

Egyesülnek virágutak.
Fordul, perdül új ámulat.
Tündér kezében csend-tükör.
Virágszál-tánc de tündököl!

Bús valót szív talán akar?
Lobbanj, te tánc! Villanj, te dal!
Bánatra nyár táncot terít,
szórja szépség-könnycseppjeit.

Ki érti meg, hogy mint teremt
e tánc egy hívó végtelent,
kitárt karnak szépség-időt,
elbúcsúzón megérkezőt?

Ki érti meg? Nem ott vagyunk,
ahol lehetnénk.Hallgatunk.
A nyár mit múltból visszaad:
szikrás virágszál-pillanat.

Bús valót szív sohsem akar.
Lobbanj, te tánc! Villanj, te dal!
Szirom-dal olykor szívig ér,
s egy messzeség hív, - és remél...

(2009)