Felfénylő nagy tenyéren
bogáncs lobbant lilán,
s a fehér hullt, hullt, áthullt
égő álomszitán.

Felfénylő tenyér szélén
futottak a füvek:
ment sehováse-játék,
bogárka szédület.

Egy hang harangba cseppent,
tévedt, légvitte hang,
s szívig kongatott kéket
lengő virágharang.

Lángot fújt rét-varázslat.
Táncolt egy lepke-lény
tükrös szárnyán a szépség
hetyke szár levelén.

Vittem a hátizsákom.
Vágytam égi hazám.
Nevetett rét-varázslat
könnyeim igazán.

Nevetett?Hát nevessen!
Ha e nagy rét nevet:
könnyes hazám szemével
még visszanevetek.

Vittem a hátizsákom.
Vittem egy égi út
örömpirosát, messzit:
gyönyörű háborút.

S míg annyi háborúból
kéltek hamis hazák, -
tudtam: ez égit hoz majd,
a Szépség Csillagát.

Gyönyörű háborúdig
bár el nem érek én,
de kigyúlsz látomásként,
s ez ajándék-remény.

Ó, mi is érted szóltunk,
érted kaptunk sebet, -
hát pillants majd ránk vissza,
te jövő-hadsereg!

(2009)