Önmagam olykor megelőztem,
de már tudom: utól nem érem.
Rossz élni kettős kötelékben:
közelben is, és messzeségben.

Rossz látni, hogy menekvés nincsen,
pedig megnyugvás is lehetne:
ha elvész az, ami közel van, -
minek már akkor az a messze?

Az ember, ha valóban ember,
s nem lélek-gép, könnyen belátja,
mint hozzák hamis közelségek
azt a csendet, amely halála,

s nem nem tudja: örüljön? Vagy féljen?
Vagy az Árnyfalat kinevesse?
Vagy csak gőgös pillantást vessen
elforgó csillagtengelyekre?

Ó, lélek-gép, megszokás-ember,
lenyűgöznek gyávító álmok, -
s benned a nemes donkihótét
legyőzi szancsópanzaságod!

Lélek-gépek gép-emberekben,
gépek a gépben, ép szerelmet
Szépség iránt lehet-e várni
attól, kit Gépisten teremtett?

Gépistenek, baromteremtő
rossz megszokások hite-vágya:
minden Szépségbe belerondít
a kor gépbiológiája.

Ülök seholsincs-árokszélen,
de itt is fáj közel és távol,
s látszat nappalban könnycsepp csillan
a Szépség síró csillagától.

(2009)