Feltöltve: 2008-10-28 10:09:14
Megtekintve: 1767
Falevél leng...
Falevél leng, hull, s róla
hull üzenet:
ősz írta égbolt-csenddel
nekem, neked.
Fent az égbolt-csend kék még,
s szólnál: - Tavasz,
hűlni készülő őszben
szívben maradsz?
A fák összefogódznak.
Ösvény fut el.
A szív, pirost dobbantó,
még kitelel?
A fák egymásnak dőlnek,
elfogy az út,
s állsz a Végtelen szélén,
vagy így, vagy úgy,
míg kérdezel, ős-őszi
kérdést, s szokott
formákról visszavillan
pillanatod.
Köröttünk égő erdő:
ősz égeti,
hirtelen sárga, barna
fénnyel teli,
és telt tükörben ring el
mit vágysz, de nincs, -
s kényszerít alkony-könnycsepp,
hogy rátekints.
Ez még ősz, de kilátszik
tél-váz maga:
vonalak feketén bús
varázslata.
Falevél leng, hull, s róla
hull üzenet:
távozó őszi égen
könnycsepp remeg,
könnycsepp remeg, s a Fényről
lemond a fény
szétömlő fénytelenség
fénytengerén,
ahogy a szó lemondott
arról: legyen
Szó, Jel, ahol már minden
lélektelen.
A szél ágakhoz hajlik.
Facsont zörög,
s lesik a holdat ordas
kis térközök.
Te is érzed, - és érted
gyűlő sötét
levél-árnyakkal hulló
üzenetét?
Te is érzed, - és érted:
az életen
miért győz könnycsepp-fénnyel
mi fénytelen?
Te is érzed, - és érted:
facsont zörög,
s miért szűkülnek össze
a térközök?
Te is érzed, - és érted:
csüggedt világ
keresi őszült őszben
volt-Csillagát?
hull üzenet:
ősz írta égbolt-csenddel
nekem, neked.
Fent az égbolt-csend kék még,
s szólnál: - Tavasz,
hűlni készülő őszben
szívben maradsz?
A fák összefogódznak.
Ösvény fut el.
A szív, pirost dobbantó,
még kitelel?
A fák egymásnak dőlnek,
elfogy az út,
s állsz a Végtelen szélén,
vagy így, vagy úgy,
míg kérdezel, ős-őszi
kérdést, s szokott
formákról visszavillan
pillanatod.
Köröttünk égő erdő:
ősz égeti,
hirtelen sárga, barna
fénnyel teli,
és telt tükörben ring el
mit vágysz, de nincs, -
s kényszerít alkony-könnycsepp,
hogy rátekints.
Ez még ősz, de kilátszik
tél-váz maga:
vonalak feketén bús
varázslata.
Falevél leng, hull, s róla
hull üzenet:
távozó őszi égen
könnycsepp remeg,
könnycsepp remeg, s a Fényről
lemond a fény
szétömlő fénytelenség
fénytengerén,
ahogy a szó lemondott
arról: legyen
Szó, Jel, ahol már minden
lélektelen.
A szél ágakhoz hajlik.
Facsont zörög,
s lesik a holdat ordas
kis térközök.
Te is érzed, - és érted
gyűlő sötét
levél-árnyakkal hulló
üzenetét?
Te is érzed, - és érted:
az életen
miért győz könnycsepp-fénnyel
mi fénytelen?
Te is érzed, - és érted:
facsont zörög,
s miért szűkülnek össze
a térközök?
Te is érzed, - és érted:
csüggedt világ
keresi őszült őszben
volt-Csillagát?
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2009-06-04 07:24:21
Kedves Magnólia!
Örülök, hogy többször is elolvastad a verset.Meg kell jegyeznem: egyébként még egyszerűen elolvasni sem merik a verseim...bár ez éppen elég jámbor, "filozófikus" hangulatú...
2009-06-04 02:48:09
Csodálatos zenéje van ennek a versnek, biztosan szíved legmélyéből zengett fel!
Még szomorú-lemondó taltalma is csak döngicsélés -- nyugtatgató, csendesítő.
Sokszor elolvastam.
2008-10-29 14:39:46
Kedves fefo!
Örülök, hogy tetszett a vers.Valóban: sok mindent keresünk az őszben, múltat, önmagunkat, és keresnénk, ha lehetne, még a jövőt is, legalábbis annak egy közeli darabkáját...
Persze, nem jó dolog verset írni, inkább a kábítószerre való rászokás egyik különös fajtája a versírás, szabadulni szeretnénk (legalábbis én szeretnék) tőle, de nem tudunk (tudok).
No majd legközelebb vidámabbat írok: mesét.
Üdvözlettel: Miklós
2008-10-29 09:52:28
Időnként olyan kézenfekvő, közérthető és gyönyörű hasonlatokat, természeti képeket találok az emberi érzelmek ábrázolására, ami addig talán soha senkinek nem jutott eszébe, vagy nem tűnt a szemébe. Pedig gyönyörű és varázslatosan kifejező, mint amit itt is megleltem és a legjobban tetszik az összes szép kép közül:
"csüggedt világ
keresi őszült őszben
volt-Csillagát?"
Elragadó ! Gratulálok. fefo