Valahol egy koldus sír bennünk,
mikor nem kéreget
múltból, elvesztett végtelenből
egykor-emlékeket.

Valahol egy koldus sír bennünk,
ha látja a szemünk
szemével: pusztul Érték, Szépség,
- és mit sem tehetünk.

Egy koldus sír, egy Koldusisten:
úgy élő, hogy halott,
de holtan is megáld kezével
egy Piros Csillagot.

Fent csak önérdek-csőcselék már,
mohó a kéz s a szem, -
s lent is csupán ránkszakadt égbolt,
s közöny, lélektelen,

lent is szinte tengernyi gyáva,
butított, rossz sereg,
amely, ha zsoldosként eladták:
számol filléreket.

Csillagtükör, pirosló Szépség,
Múltunk álom-maga,
mutasd, mutasd szívnek és könnynek:
nélküled nincs Haza!