Fehér fák félsötétben.
Virágszirom
perdül és hull, a földet
beborítón.

A kis kert félsötétben.
Sziromszavak
nem hozzák békéd, álmod,
volt önmagad.

Széttört tükör-varázslat-
világ helyett
nem jött el szívnek szebb és
értelmesebb.

Hol vagy Tavasz, tavaszban
másik tavasz?
Csillagálmokra éber
szirmot havazz!

Hol van a múlt-virághad?
Ígért a tett
piros gyümölcsöt, s fényt is,
amely meleg.

Kert-múlt! Virágos ágad
kedves nekem, -
s ez a nép, ez az ország
oly idegen!

Kis kert, virágos ágon
hunyó fehér...
Ország becsület nélkül
semmit sem ér.

Kis kert, virágos ágak...
Ó, Szív-Haza!
Hová lett, mondd, a Lélek
volt-Csillaga?