KÓRHÁZI EGÉSZSÉGTELENSÉGÜGY
Ugye, csinos a fenti kis lólábkihúzongocska-lózungocska? Nem esett nehezemre.Voltam már sok minden: koplalóművész, alkalmi rajzoló...még DISZ-titkár is /utóbbiról egyes fineszeskedő mindentudómindenesifjoncok ne gondolják, hogy az a polgárönképzőkörök díszmellékköre!/.Ám, mit ér az egész, ha éppen becstelen ember nem tudtam lenni sohasem, pedig egyedül csak az jövedelmező e nagyhangon hazafiaskodó hazátlanságban! Miért nem?
Annak sok oka van.Részben azért, mert talán én vagyok a rossz szocializmus eszmetanításainak hovatovább egyetlen áldozata ebben az országban: ki nem állhatom az erkölcstelenséget, még napjainkban sem.No meg a Lélek miatt is, mivel ez a nem-materiális valami csúnyán beleavatkozik materiális érdekeimbe.Tudom, tudom, meg lehet szelidíteni a Lelket is, nem olyan nehéz az: az ember elcsilicsalizik, zsebrevág félmilliárdocskát egy kis ravasz medvecukros urambátyámöcsémezéssel, utána meg elmegy a templomba, ott a gyónásnál kiszórja magából a lomot, hazamegy, de útközben bűnbánó arccal ad két krajcárkát két koldusnak.Mármint mindegyiknek egyet-egyet.A Jóisten állítólag eredetileg nem szerette az ilyesféle erőszakos üdvözülésvágyat, de ma már egyre liberálisabb, legalábbis financiális kérdésekben.Titokban talán a kétmadaras szeddössze-pártba is belépett.Ez utóbbit azonban nem állítom bizonyosan, mert nem akarok összeszedni egy esetleges sajtópert.
No meg, az én lelkem különös Lélek, számomra, sajnos.Ha meginganék, nem csupán csúnyán nézne rám, hanem rám is szólna:
- Csak akkor vetheted meg a harácsoló, hazudozó, lenézendő embereket, ha Te magad makulátlan vagy! Gondolj Robespierre, példaképedre, aki nem vesztette el a fejét: szegény volt, mikor hatalomra jutott, és szegény volt, amikor mégis elveszette a fejét!
Ilyenkor mindig meghunyászkodom.Robespierre a gyengém.Szegény volt, szegény maradt.Igaz, közben jónéhány más emberke fej nélkül maradt, dehát a világ egyhelyben marad, ha minden fej mindig a helyén marad.Ezt a franciák megértették, tisztelik is a Nagy Jakobinust, mint egy szentet.Hétszenség, hogy nekik van igazuk, nem pedig azoknak a Hungarian politikusoknak, akik a Háromnemes Szerződés miatt még mindig haragszanak a franciákra.Mi az a tri... akarom mondani, három nem, a múltévi népszavazásnál volt annál több is, osztán mégse esett le a tantusz senkinek sem.
Node térjünk vissza a kórházhoz.Ennek, mármint e fogalomnak, fő baja, hogy csak látszólag eggyé összetett benne a két szó.A valóságban külön van a kór, ez ott van a betegnyögető ágyakon, a kárral, a szakadék partján, meg külön van a ház.Utóbbi, a Tisztelt Ház, a Duna partján van.Vagy a duma partján?! Az ember úgy elbizonytalanodik időnként...
Nomármost, bár madarat nem lehet fogatni velem, egyet sem, nemhogy kettőt, mivel nem vagyok jókedvemben, ám azért én is a liberálisok mellett vagyok. Feleségem ugyanis liberális, igaz, csak odáig, hogy van, amit megenged nekem.Így, például, ha egész héten alázatosan halkan és lágyszavúan szólok hozzá, márpedig nem is mernék másként szólni, akkor ehetek lágytojást, csak meg kell vásárolnom a Lehelen, és lággyá főznöm.Mármint a tojást, de esetleg valami ajándékkal őt is.Fiam is nagyon liberális, ha reggel megfürdött már, akkor megengedi, hogy kimossam utána az általa piszkossá tett kádat, és én is megfürödjek.
Az egészségügy meredek megreformálása, azaz eldeformálása, hála a liberálisoknak is, jól halad.Igaz, rossz úton, rosszfelé, de, ha más úton haladna, fel is kapnám a fejem: ez Hungary? Itt még a röfi se rí? Levágás előtt?!
Itt van például az a zseniális gondolat, hogy a betegnek beteg betegségkiszolgáltatottsági rókarudis egységcsomagot kell csinálni.Lényege: kettőt fizet, felet sem kap! /Elnézést a kis reklámféligplagizálásért!/ A cipőboltok is, például, milyen balgák! A vevő bemegy félcipőért, és mindjárt egy párat adnak neki a pénzéért, vagyis mindkét lábára egyet.Akár akciósat is, bár a cipőtalp csak később lép akcióba, amikor egy lépésnél elegánsan lelép, tanult az akciósfilmektől.Ez cipőpáraztatás azonban mégis oktalan pazarlás! Csak az egyik lábára kellene adni neki félcipőt, vagyis szószerint felet, majd utasítani: ugráljon haza féllábon újabb pénzecskéért, akkor a másik lába is örvendezhet majd.
Tudom, tudom, a betegkiszolgáltatottsági egységcsomagot nem én találtam ki /de nem is én vettem ám fel érte azt az iszonyú nagy summa pénzecskét!/, viszont én most továbbfejlesztem az ötletet.Csak a Halál Előtt Legsürgősebb Alapellátásokat kellene eddigi pénzéért a meggondolatlanul betegségre merészkedőnek biztosítani, de azokat alaposan! Ilyenek: 1. vérzésnél szorítókötés feltétele, nem sietősen /hátha közben a beteg magától elvérzik, és akkor egy gonddal kevesebb!/, amikor pedig a kötés feltétetik, a beteget jobban meg kell szorítani vele, tökéletes szorításnál az Állam még az illető nyugdíjának további folyósítását is abbahagyhatja, 2. törött csontnál nem kell sajnálni a gipszbetevést, nem olyan drága a gipsz, a beteg a drága, tehát az egész beteget gipszbe kell tenni-öntetni, tetőtől talpig, az ilyen Hungarian beteg utólag múmiaként értékesíthető volna amerókai, ánglius, francúz, germán vagy japán túristáknak, persze, előzőleg alá kell íratni a gipszbetétendővel a művelet engedélyezését, mivel omnibuszman is van a világon, aki szabadon járathatja a száját méltánytalanságok láttán, ha egyebet nem is tehet, mert felülről le se..., 3. ha a beteg nagyon lázas, akkor meg kell kérdezni tőle: nem házas-e, ha házas, akkor haza kell zavarni lázcsillapítóért, így annak költsége nem a kórházat terheli, de, ráadásul még, betegszolidarításra való nevelése céljából, mindenféle mást gyógyszert is hozatni kell vele, mert a mellette levő ágyon is kell valami Pista bácsi májára, meg vérképére /tudom, tudom, utóbbi egyes kórházakban már gyakorlat, de én következetesebben alkalmaztatnám, mert az ember legyen következetes, ha pedig bizonyos következetességek után már nem lesz annyira ember, Pofátlanprofitországban az sem túlságosan nagy baj.../.
No és az a legjobb, ha a beteg csak a szükséges ideig van a kórházban, vagyis addig, amíg még van pénze.Ha szegény, akkor is van megoldás, így, például, egy közönséges vakbélgyulladásnál, de még látóbélgyulladásnál sem kell mindjárt begyulladni, és mentőt hívni, ami az államnak oly költséges négykerekű, bőven elég, ha a beteg akkor jut kórházba, amikor más is kigyullad nála, például a lakása, így sokkal olcsóbb a dolog, mentőautóra, mentősre nincs szükség, a tűzoltók visszaútjukon leadják őt a kórház kapujában, és kész!
Ami a kórházi személyzetet illeti, azt már derekasan megtizedelték ugyan, meg meghetedelték, - de azért még vannak lehetőségek! Például egyedelni is lehetne, ha répát lehet egyelni, kórházi dolgozókat miért ne lehetne egyedelni? Dolgozzon az a lusta kórházi népség, a belgyógyász délelőtt belgyógyászkodjon, délután sebészkedjen! Sebet csak tud csinálni egy belgyógyász is, no meg az, aki a beteg beltartalmával oly ismerős, csak könnyebben megtalálja a páciens máját annak feltárt hasüregében, mint egy fülorrgégész, akinek már fülébe súgtak ezt-azt, jópárszor orrbaverték, és egyetlen tiltakozó hangot sem mer kiengedni a gégéjén, ő tudja, miért! Bőrgyógyász meg mi a csudának kellene? Akikről az Állam már hét bőrnél is többet lenyúzatott, azokon nincs mit vizsgálgatni, akik meg többmilliócskás sajátjutalmukért lenyúzták, azoknak bájos pofikáján olyan vastag a bőr, hogy ahhoz bőrgyógyász teljesen felesleges!
Szülészorvos sem kell olyan nagy számban.Minek? Egyrészt úgyis fogy a nemzet, ezen szájalással nem lehet segíteni, ha négyévenként erősen szájalni is kell a szavazatokért, node meg több klasszikus magyar költő is megjósolta, már évszázadokkal ezelőtt is, a magyarság vészes fogyását, - ki az az elvetemült magyar, aki azt akarja, hogy Nagy Klasszikus Költőinknek ne legyen igazuk? Másrészt a szülőapa is besegíthetne ingyenmunkaerejével a szülésbe, ne csak élvezkedjen, mint előzőleg! A szülésorvos megtaníthatná például, hogy kedves nejéből mikor és hogyan nyomja ki a gyereket.Ez a divatos együttszülés.Az apának is teljesíteni kell kötelességét, de tudnia kell, hogy hol nyomjon és mennyire. Abból, persze, baj lehet, ha nem csupán a kedves nejét nyomja, hanem más kedvest is, mégha kedvesen is...A kórbonctani részleget pedig ma már igazán a temetkezési káeftéknek kellene finanszírozniuk, hiszen kiknek termel profitot, ha nem nekik?!
Ápolónőt, szerintem, alig kellene alkalmazni a kórházakban.Az ágyakon mindig heverésznek relatíve egészséges betegek, mondjuk, akinek csak a mája püffedt, az relatíve egészségesebb annál a rosszmájúnál, akinek két lába is hiányzik és az egyik mankóját elvesztette.A relatíve egészséges nyugodtan ápolhatná sorstársát egy-két istenfizessemeg!-ért.Az Állam így a fizetést átháríthatná Istenre, kár, hogy azok az istentelen külföldi hitelezők semmiképpen sem akarják elfogadni a magyar államtól az isteni bankót dollár helyett.Bárcsak ismertetné meg velük valaki a magyarok istenét!Talán a pápa csinálhatna ez ügyben valamit, de ne a Gyur kánt küldjétek ki hozzá, ti kis hátteres madaraskóficok, mert akkor a Szentatya egészen mást csinál majd, annyi szent!
További ötletem, hogy egy kórházi ágyon két beteg is feküdhetne.Ilyen már volt, nagyonis, a középkorban, a híres párizsi kórházban, amely az Isten Szállodája nevet viselte /talán most is azt viseli/, akkortájt békésen megfért egy ágyban a haldokló a félélővel, ha pedig mindkettő feldobta a talpát, akkor még nagyobb lett a békesség.Persze, szakszerűen kellene elhelyezni a betegeket a közös ágyban, kövér mellé soványat, így a kövér majd feleszi a sovány soványka kórházi élelmét, és végül várhatja az újabb sovány ágytársat.Mindenki jól jár.Ki itt a Földön, ki máskor, másutt.
Apropó! Betegélelmezés! Azon, úgy gondolják egyesek, már eddig is sokat megtakarítottak a kórházak. Ám kicsit még ott is szorítani lehetne a szőlőprést! Elég egy betegnek reggelire két és fél deka parizer, fél szelet kenyérrel, amit ugyan ebédre meg kell toldani kanálnyi tökfőzelékkel, ám estére elég volna fél kockasajt, négyfelé vágva, négy beteg között feldobással szétosztva.Aki kapja, marja!
WC-papírt, papírtörölközőt, szappant már az utóbbi évtizedben is a betegekkel, illetve hozzátartozóikkal cipeltettek be a kórházak, mert nem csak a hozzátartozó hozzátartója betegnek, hanem a WC-papír is, de még e területen is sok ötlet ötölhető-hatolható ki.Így, ha tönkremegy a WC-tartály, meg kell kérni az egyik hozzátartozót /mármint beteghozzátartozót/: gyermeke /felesége, nagynénikéje, nagybácsikája stb. érdekében, kivéve, ha anyósról van szó, mert akkor a dolog nem hat/ titokban húzzon el egyet húzóláncon valahonnan, bárhonnan húzza is el, könnyebben fogják pótolni ott, mint azt a kórház tehetné.
Takarítónő szintén alig-alig kellene a kórházakba.Helyettük takarókat kellene beszerezni a Vöröskereszttől.A főigazgató-főorvos a cél érdekében hajléktalannak maszkíroztathatná magát, így az előbb említett jótékonysági intézménytől ingyen is megkaphatná ezeket, és be lehetne takarni velük a szemetet, de meg még más takargatnivalókat is.Ez sokkal olcsóbb volna még az éhbérért dolgozó Mari Néninél is, aki közel nyolcvan esztendejével már amúgysem takarít olyan takarosan, mint húszéves korában, és legfeljebb mai korához és béréhez képest hihetetlenül nagy szorgalmáért érdemelné meg a Közöstársasági Tisztikeresztet.Ha élesnyelvű, kardos menyecske maradt, akkor a kardokkal felékesítettet.Node azt nem neki szánják...és, mellesleg, gürcölhet, nem is szánják.Aki legutoljára szánta, az József Attila költőbácsi volt, de ő, miután manapság ilyen csúnyán feltámasztották, végleg meghalt.Erről nem hallottak? Pedig a Tőke temettette el, díszzenével! Szép, érzelmes történet ez a Tőkéről, a könnyfakasztó megbocsátásról, tévútrabocsátásról!A Blikkel is írt róla...Azt is szoktam olvasni, a metrón, igaz, pénzt nem adok érte, de a másik utas olykor szemérmesen széttárja előttem, így én is, tapintatosan, belenézhetek.Vannak, persze, olyan utálatos metróutasok is, akik pofátlanul előbb leszállnak egy-két megállóval, mint én, és a Blikkelüket is magukkal viszik...node, ezt hagyjuk, tele van az ország mindenféle elemekkel-alakokkal!
Az egyesek szerint tisztelt Honatyáknak és Honasszonyoknak, reformocska ide, deformocska oda, mégis azt ajánlom: ha közönséges közkórházba akarják elhurcolni őket, akkor erősen kapaszkodjanak mentelmi jogukba, - és ne menjenek! Aki malomban jár, lisztes lesz, tartja a közmondás, aki meg közkórházban jár, arra könnyen ráesik egy omladozó fal, vagy egy leszakadóban levő mestergerenda, - esetleg pedig egy, több okból is nyögdécselő, gerendamester.Hiába kormányozza oda a mentőt az önkormányzat önkezével, - akkor az már késő lehet!Én meg ezt nem szeretném nekik, tudom ugyan, hogy ők nem fogják talpraállítani az országot, hiszen a feje tetejére is azért állítják, hogy az ország ne figyelhessen a közzsebére...
Node azért mégsem kívánok nekik ilyen rosszat.Tudom, balgaság tőlem ez a jóakarat, azaz rosszatnemkívánás, sőt, a mai társadalomban restellnivaló...Csak tudnám ki nevelte belém ezt az átkozott, lelkemből kitörölhetetlen, ostoba humanizmust! El is szomorodom. Ó, Robespierre, tudod, az a becsületes szegénység, ami Nálad megvolt, az nálam is menne, abban már van gyakorlatom, de azok a nyaktilóztatások, hát, abban nem vagyok biztos... Látod: azokat is megszánom, akiket nem kellene...
Ámbátor az szép lehetett, amikor a guillotine meg-megvillant a fényben, és francia atyuskája, a Nagy Humanista Orvos, aki a Nobelenyakat-díjat is megérdemelte volna, elmosolyodott.Persze, tudom, ezen a Látszateumagyarországon sohasem kellett ilyen gyors, elegáns testdoktorszerszám.Itt mindig csak régimódian, hazaffyasan, parlagisasnemesen, polgárirókásan, vagy nemmátyáskirályos-mátyásosan, bolondszalmalángpistásan, meg más hasonló tiszteletlen módokon bántak a nyakakkal, megtette a rozsdás kard, az alattomosan piszkos tőr, a riszáló bugylibicska, és, persze, ott volt az a sok nyaktörő mutatvány...nem úszta meg az én nyakam sem...
Ám, mégis: éppen a múlt miatt is, mindezekért is, tisztességesen kellene bánni egészségüggyel, egészségügyiekkel, mai és holnapi betegekkel.Gondoljunk arra: ez az egész ország történelmében legtöbbször nem volt más, mint kórház, azaz, pontosabban, kór-ház.Most is az.Sajnos.