Bogádi Kiss György: Ülj a tüzünkhöz (HETEDHÉTHATÁR, Pécs, 2006)

Nem szoktam kritikát írni, de most kivételt teszek, mivel megígértem, és utálom azt, ha valaki nem teljesíti ígéretét, - ezt magamra is érvényesnek tekintem.Valójában nem is kritika ez, csak egy kis elmélkedésegy könyvről - és valószínűleg hiábavaló figyelemfelhívás rá, mivel hazánkban lassanként már csak azok a magyar nemesek vannak, akikről Petőfi írt: "Nem irok, nem olvasok. / Én magyar nemes vagyok!" Ide firkálom le ezt a kis elmélkedést, ebbe a meglehetősen rendszertelenül írt netnaplómba.
Igaz, ami igaz: Bogádi Kiss György könyve remek kis írásokat tartalmaz, egyéni hangúak, mint a "saját recept" alapján jó szakács által készített kitűnő étel, e szellemi táplálékra, az író véleményére, fejtegetéseire, történeteire szerintem később is szívesen vissza-vissza fog emlékezni az, aki olvasta.
Én szívesen olvastam, mivel saját - bár esetleg egészen másmilyen - élményeimet is eszembe juttatta. Szívesen olvastam, mert azt az írót, költőt szeretem, aki nem csupán írni tud, de jót is akar tenni.Szívesen olvastam, mert szeretem a játékosságot mindennel: szavakkal, gondolatokkal, élethelyzetekkel, kisvilággal, nagyvilággal, ha az komoly, felelősségteljes játék.
Sokban más embernek, alkotónak érzem magam, mint a könyv írója, - de miért lennénk egyformák? Sokban viszont nagyon közel van hozzám. Én kegyetlenebb, élesebb hangú, vádlóbb vagyok, mint ő a jót-akarásban is, ő, könyvéből így érzem, megbocsátóbb, megértőbb az emberek iránt, de szintén a jót-akarásban.
A mindennapok, apró élmények, örömök, bánatok írója Bogáti Kiss György, de úgy, hogy azokból kikerekedik az Élet. Sokunk, bizonyos fokig mindannyiunk élete.
Biztos, hogy 1956-ra másként gondolok, mint ő a "Kell-től a muszáj-ig"-ban, de csodálatos valóság-mese ízét érzem akkor, amikor ugyanitt a különös módon való házépítéséről vagy kútásásáról ír. Nos, én azt hiszem, hogy ilyen fizikai megerőltetésekre nem lettem volna képes, nem is szeretem a fizikai munkát, de nagyonis megbecsülöm, értékelem.
A családok gyakori széthullása (vagy igazából fel sem építése) fáj Bogádi Kiss Györgynek, mint ez kitűnik a "Hol mosnak rád?"-ból, és én azon csodálkozom: miért olyan közömbös e létkérdés tekintetében korunk? Persze, a csodálkozás ellenére, tudom rá a választ, - de nem tudni szeretném.
Érdekes családi visszaemlékezések tűnnek fel a könyvben itt is, ott is. A "Hazatér a katona és ember lesz megint"-ben Piave mellől, a háborúból hazatért Édesapjáról ír.Igen, nem kétlem, hogy Édesapja a harcterek után ismét ember tudott lenni, - de arra gondolok: és hányan nem a hazatértek közül?
"A lopott cseresznye íze" nem csupán fejtegetés a"tiltott gyümölcs az édes" és miért az az édes-témakörben, hanem fejtegetés közben azt is megemlíti a Szerző: "A hátországokban megszentelik a zászlókat, az ágyúkat, a fegyvereket: legnagyobb dicsőségére a csak és csakis minket segítő isteneknek." Ez a gondolat az, amelytől még tovább lehetne jutni, mint egyik kezdőponttól, az Igazság felé, .- de képes-e erre ez az ország, ez a társadalom, ez a világ? Az én költői kérdésem ez, nem is felek rá, - fájdalmasan könnycseppes volna a felelet, de maga a kérdés is az.
Kis remekmű a kötet minden családi visszaemlékezése is, mint például az "Ögyé bugyát!", "Puskálj vadat!", "Csodapingvin".
No és milyen jól ismeri a Szerző a vidéki élet mindennapjait: munka és pihenés apró mozzanataiból milyen igaz-poétikus világot tud újrateremteni!
Ami nem tetszett a könyvben az olyasmi, ami a legtöbb embernek, ha megveszi és elolvassa, tetszeni fog: a túlzott tekintélytisztelet.Gyakori a hivatkozás "nagy emberekre", idézésük, de egy ennyire jószemű, gondolkodni tudó írónak tudnia kell: a valóban nagyok sem annyira nagyok, mint amennyire ezt a köznéppel elhitették, elhitetik. Például többek között egy idő óta "szentként" kezdenek emlegetni egy magyar politikust is, aki sem emberileg, sem tetteiben nem volt nagy, csak "történelmi személyiség" (nem írom ide nevét, így, igaz, többekre is ráillik ez a megjegyzés). A könyv hátsó borítólapján levő aforizmák majdnem mind jól sikerültek, de egy-két esetben talán érdemes lett volna tovább gondolkodni azon: tényleg igaz-e? Például ennél az aforizmánál:"Mindenki maga építi a maga poklát magának, és itt éli meg, itt, e világban."
Nos, van benne igazság is, csak nem elegendő. Kicsit az ember olykor hozzá-hozzátesz a maga poklához, sokan esetleg sokat is, - de azért ebben többnyire mások is segítenek neki, nem ritkán ugyancsak derekasan! Gondoljuk végig történelmünket, de akár jelenünket is...
Összegzésként: Bogádi Kis György könyve érdekes, élménydús, múltunkba-jelenünkbe tekinteni segítő könyv, - köszönet érte!

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)