Nem tudjuk ki forgat világokat,
s mily sok idő akárcsak pillanat:
egy pillanatba, ha tágul a tér,
megannyi pergő világ belefér.

Mit ér véget nem érő végtelen,
ha börtönünk sem érti értelem?
S véges világ? A szem ámulna el:
ilyenről Lehetetlen énekel!

Vagyunk kis tudatlankák, emberek.
S közben a gőgön oly kevés nevet!
Sok lényegest nem értünk. Igy van. Ám
hányan hazudnak értést ostobán!

A Nagy Üzlettől harsog a Piac, -
szabad szív, s ész, mit létedért kiadsz.
Kiadsz? Erre találóbb szó akad:
Érdek-hazugság elér, fosztogat.

Világot, jobbat, nem teremthetek:
csak Istent, kiben piros szív remeg,
s ki bölcsen gyűlöl és bölcsen szeret, -
kinél nem árucikk a Szeretet.

Világa nincs, virága az Idő.
Egyszerre magvető és megvető.
Nincs-jövőbe szépség-magot vet el,
míg jelenünk megvetést érdemel.

Ó, Istenem, Te Nincs! Szépséget ad
Csillagszívedből minden pillanat,
s a végtelenül véges peremén
szabad-büszkén eléd térdelek én.

Csöpp lantomon pár hangkönnycsepp remeg:
halkan, de visszhangozzák Szívedet,
s hogy egek, földek, világok között
nem Szív, melybe Szépség nem költözött.