Arcod minden éjjel feldereng,
Mikor lidérces álmokból ébredek,
S elalszom a fájdalom testén,
Magányban fagyok meg minden estén,
S nincs könny, nincs sóhaj veszve,
Messze még az új álom, messze, messze.

Mikor idegennek néz a boldogság,
S szán a Sors, hogyha lát,
Egyedül, remegve a porban...
Fél szívvel mélyen a pokolban...
S nincs könny, nincs sóhaj veszve,
Messze még az új álom, messze, messze.

Hideg, őszi napok éjjelén
Az alkony gyermekeként
Mozdulatlanul, némán, vakon
Nézem a csillagokat a sötét ablakon...
S minden könnyem, sóhajom az égbe veszve,
Messze még az új álom, az éjfél oly messze.

S eljön az éjfél, lassan, fenyegetve,
Testem vonaglik, a holdfényben remegve,
S sóhajtok, a rémálomból kiutat keresve:
Messze még az ébredés, messze, messze...