Hát már ennyi az idő?
Szinte észre sem vettem,
Hogy a lap apró rácsai
Újra behálóztak miattad
És megint megint megint
Nincs térlátásom
Persze legyinthetnék erre
Legyinthetnék rád,
Magamra is akár
De akkor kedvem támadna
eltaposni magam, mint a legundorítóbb pókot
Nem lehet, nem lehet

Ennyi idő telt volna el (?)
mióta utoljára kezed vöröslő nyomát láttam
először az arcomon
aztán már az egyik farpofán
Vagy épp fordítva
És mosolyogtam hozzá
És te visszamosolyogtál, pedig
Többet tudtál, mint én
És nem szóltál, hogy tudni
Legalább annyira jó, mint hogyha hasbarúgnak
De megtudtam, amint kiszipolyoztam magam
egy csukafejessel az üres medencébe
vetetten, önfeledten
önfeledtem
És hallgatok róla továbbra is

Gát vagyok, te tartópillér
És a víztömeg a túloldalon
Magam ellen nyomsz és tartasz
Erősebb vagy, de tudnod kell:
Mindketten csak hódok vagyunk
Saját magunkat moshatjuk bele a sárba
Ha eleresztesz és ha ilyen erősen fogsz
Én nem ereszthetlek
Szorongatlak, mint egy elkapni vágyott,
Idegesítő, repdeső lepkét
Gyöngyházas lesz tőled a kezem
Összeroppantanálak, de nem elég erősek
Ezek a túl sokszor tördelt ujjak

Most, hogy már semmi sem semleges
Hová tűntek az előjelek?
Hová tűntek a szavak a szájból
Hová tűntek a kulcsok a zárból...
Kavics szaladt talpam alá
Felettem dörren a napfény
És kavarog a felhőörvény
A sugarak nyirkos cseppekben
Érnek egyszer csak földet
És a talpam alá szöknek
Aljas tűzszögek

Az ajtók már nélküled csukódnak
Mechanikusan
És a szisszenések szalagoznak a füst után
Nem tudlak nem észrevenni,
Mikor nem vagy itt
Ismerős ez a sarokkoppanás
A gúnyos hang és a fellengzős mosoly
És az elnéző is
És az önmagukat dícsérő barna
Tükörüvegek
Az a szájsarokmoccanás
Az kattogás, ami talán a vonatból jött
De talán belőlem
A kezek párnaszerűsége, az ujjak indázása
...
Mindezt egy igazolványkép méretű
Emlékbe préselem
Az esszenciát
Farzsebembe teszem
Mert már halványulnak a kéznyomok
Ennyi már az idő
Össze kell kaparnom a mutatók szilánkjait
A számokat sem ismerem
- Bocsáss meg

2007 07 05,06,07