Én megköszönnék mindent, amit adtál...
Minden titoksúgó pillantást,
Minden egymás szeméből lopott csillanást,
Minden mosolyból lett, félszeg csókot,
Minden reszketve-ölelést,
Minden elnyújtott, pirkadó éjszakát,
Minden, testeden alélva érkező álmot,
Minden reggeli, gyűrödt ébredést,
Minden percet, mely melletted telt.

Minden sebet, amit nyitottál szívemen,
Minden csepp vért, amit Érted áldoztam,
Minden álmatlan, magányos szürkületet,
S a helyetted magamhoz szorított takarót;
Minden reményt és minden kétséget,
Amit hiányod, nemléted tudata okozott.
Minden alvajárást, tébolyult mozdulatot,
Elcsukló, szoruló torokból felszakadó hangokat,
Mindig frissen facsart könnytengereket,
Zokogáshurrikánokat...
(Érted zengenek.)

De szívemre, ajkamra lakatot erőltetek,
Hisz' ellöktelek... elvesztettelek...
Csak képzeteimben rebegem
Tintába töltött, könnyáztatta vallomásom.

2006.08.23.