Karmok, ujjak ragadnak meg,
Hogy kirángassanak menedékemből,
Illatos, édes, forró rejtek-Édenemből.
A lágy, sóhajtó homályból
Visszazuhanni a metsző fénybe:
A lélek leggyarlóbb szenvedése.
De már nyúlnak utánam az indák
Az álmok ölelő erdejéből,
S puhán átfonva húznak el
A valóság sivár méhéből,
Vissza valódi otthonomba.
Vissza Hozzád, Szerelmem!