Hallgatni s vakon hinni már
Tudok egy vakon született istennek.
Mindenütt érzem csattanó hangját,
Szívemet nyújtom a korbácsütéseknek,
A fájdalomnak, melyet mások nem ismernek.

Bennem dúl a vihar s feszít
Démonszárnyakat engedelmes lelkemre.
A fekete örvény messze repít,
Ezer szöges-foszló keresztre,
Bennem rejtőző, aljas emlékekre.

S félek: ami van,a perc csöndje csak,
S elveszítem, eltaszítom, megfojtom.
Szívemet rágja lángoló bánat és harag,
Vértől mocskos könnyeimmel majd eloltom...
De a szennyes keserűség megmarad
A parázs alatt.