Szememben ég az élet,
Ködös-bús emlékek,
Csillogó, szűz remények,
Szilánkjai a szív jegének.

Szememben parázs gyullad,
Mohó lángnyelvei a múltnak,
Álomkép, mi éjbe fulladt,
Fájdalmak, mik elnémultak.

Szememben hajnal ébred,
Nyugodt álmot ad az éjnek,
Hogy megpihenjenek a félelmek,
Hűljenek gőzölgő sebei a léleknek.

Szemedben ragyog az élet,
S tüze tükrözi az enyémet.
A mocsár s az ében elnyeli képed,
Lángja forrón lobog, míg mutathat Téged.