Talán izzó parázs sem volt még
Régen, mi most ereinkben ég.
Foszforeszkáló lidércfény,
Pislákoló gyertyaláng
A jelenünk is csupán.
De jön majd a tomboló tűzvihar,
Mely mindent elsöpör, s minket eltakar,
Ereinket perzselik a lángnyelvek,
S a lassú percek teljesen elnyelnek.
Szívünk lesz eretnek a máglyán,
Forr lassan saját lángján,
De nem ég porig, nem hamvad el,
Önmagát kettőnkért áldozza fel.
Mint vére szárnyú angyal,
Ártatlan áldozat,
Kit vár az örök, édes nyomor,
Purgatorium, vörös kárhozat.