Ahogy összecsendül a két ragyogó üvegajak
ahogy összerezdül a lomb

úgy hulltál alá elsőként az Égből,
úgy nyitottad fel szemem.

Belibbentél a Szalonba
belehulltál a karomba
s próbáltunk elszökni
dalolva.

Ki jobbra
Ki balra
s a fonal elszakada.

S el is illant rögtön.
Sokáig hittem, hogy e börtön
lesz az utolsó
ám ilyet kár lenne szólni
lesz még időnk dalolni.

Együtt soha már
mert két szólammá váltunk.
Csak összecsengünk,
egymásba nem fonódunk.

Nem lesz többé utunk
melyen jutunk
messze.

Csermely lett a folyamból
Ám kivettem hajadból
az őszt.

Elkergettem az Őszt,
a bőszt
ki csapongva vitte volna el
immár e selejt szerelmet.

Ajánlás: Kóborló esztendők nyomában
dohos szél fú...