Már mi sem vagyunk olyan hófehérek,
sárgásba fordultak át a színek.
Még élénken mosolyog a Nap, de a fénye
nem fordít bele a melegségbe.

Konkrétizált mikrotörténésre
lebontva a mindenség múló termése,
mint egy kép, egy pillanat festménye;
kapaszkodó, hogy ne legyen vége.

A múlás tesz téged széppé előttem.
Áttűnsz, lassan elmosódsz fejemben.
Még az érzés, még az emléke is csak
néhány élve eltemetett nap.

Egy nap lehet egy év, vagy akár egy élet.
Besorolhat 24 órába engem és téged.
Csak mi ketten. Érdemesek a múlásra.
Én a szánalomra, te a szánakozásra.