Hosszan álltunk,
S még mindig csak vártunk
Ő nézett, én féltem
Mint fuldokló félhet a mélyben

Adj nekem valamit-szóltam én
De ő csak nevetett könnyedén
Adj nekem valamit- szóltam ismét
Abban a pillanatban elfordította fejét
Adj nekem valamit- tört elő a zokogás
Behunytam szemem, s már nem volt ott
Se Ő, se senki más...

Némán álltam
S még mindig rá vártam
Az éj könnyezett helyettem
S lassan felcseperedtem...

Adj nekem valamit- kértem az eget oly sokszor
De a csillag csak ragyog, soha sem szól...
Adj nekem valamit- remegett hangom
-a világtetején, is csak azt akarom...
Adjatok nekem valamit-
kértem a napot, a semmit, a csillagot
Némán állva, világítótorony párkányán,
Ugorni vágyván.

S a kérés, velem együtt változott
Ahogy ugrásra készültem ott:
Adj nekem valakit...
Aki örökre megszabadít.

Adj nekem valakit- kértem az ismeretlent
S a szoknyám a világtetején megrebbent
Adj nekem valakit- sikoltottam
S pár perc múlva zuhanva ugrottam...
Adj nekem valakit- tört fel a tengeri zokogás
De mire kinyitottam a szemem
Nem volt ott, se Ő, se Én, se senki más...