Sétáljunk, s had fogódzak beléd
Szenvedve ébredjen az ősi szenvedély
Megmutatom neked mily szép az éj
Ébredjen benned magányos éjféli fény

Sétáljunk, mert egyedül érzem magam
Fogd a kezem, járd meg járatlan utam
Nevelj belőlem jó szeretőt, jó felejtőt
Hogy felejtsem el az éjféli halál időt

Sétáljunk, a csillagok világítanak, sétáljunk
Éjszaka, s a hold veti meg nászágyunk
Oly magányos vagyok, oly szeretetreéhes
Sétáljunk, bele az éjbe, hol semmi sem véges

Nem ismerek szörnyebb percet annál
Mikor a magány tőre a torkomnál jár
S egyedül ő hív szerelmes sétára
S ő talál rám reggel csapzottan, bágyadva

Sétáljunk, mert menekülök a magány elől
Sétáljunk, mert elérhetjük a csillagokat.