Csapdába csaltam magam...
Legyek büszke rá?

Könyörgöm, mossátok át agyam,
És változzon porrá

Elmúlt, elpocsékolt két évem,
Legyen a feledésé

Minden céltalan csókom, ölelésem.
Az emlék váljon semmissé...

Felejtsem el azt is, kivel kezdődött
(Mert még mindig rabja vagyok)

És azt is, kivel tegnap befejeződött,
Mert semmit nem akarok,

csak hogy újra ember legyen e hústömegből,
Amit csak "én"-nek nevezek,

S a fájdalom szívemből, emlék agyvelőmből
Tünjön el, míg mást nem érzek.

Érzelmileg roncs lettem,
Képtelen érezni, szeretni...

Csak az idő repül felettem,
És nem tudom magam lekötni,

Míg emlékezetemben e csók-képek dúlnak,
Mindent, mindent felidéznek,

Szívem leges-legmélyére nyúlnak,
Unos-untalan megigéznek.

Mindig eszembe jut, elszédülök, újra elkábulok,
Csókjára, ölelésére vágyom, nevét kiáltom,

Ahogy a sötétben karom nyújtom, utána nyúlok,
De szemem kinyitva csak könnyeimet látom...