Ej, azt hittem már ismerem a legbetegebb rendezőket, de mikor találkoztam Aki Kaurismaki filmjeivel…nos hát igen oda vágtak szegény fejemnek.

Ez aztán nem horror, nem thriller, de még művészfilmnek se nagyon mondható, nincsenek benne nagy technikai megoldások, trükkök, nagy arcok, minimális a világítás és a díszlet, mégis tudom is, hogy miért (valószínűleg pont ezért) de megfogott a maga melodrámás arculatával. Teljesen hatalmába kerített a szürke hivatalnok-főhős szánalmasan nevetséges figurája.
Már a film elején a kopott írógép ki-kitolódó „rúdja” utal a címre, pontosabban a puskavégre, így ha tényleg nagyon pontos akarok lenni, akkor inkább a film végét vetíti előre.
Főhősünket kirúgják a munkájából 15 év hűséges kutyuskodás után, ez pedig felborítja szigorú lelkivilágát. Elszántan vesz a boltban egy vastag kötelet, melyet otthon nyakára biggyeszt és átadja magát a halálnak. Legalábbis át akarja, de nem jön össze sem az előbb említett stratégia, sem a gázszippantásos verzió. Elkeseredésében elmegy egy bárba, ahol tőle egyáltalán nem megszokott módon rendel egy sört. Ajaj, igen kemény legénnyel van dolgunk, aki igaz, hogy nem egy szószátyár típus, de ha megszólal a néző automatikusan a fejéhez nyúl. Így kell ezt Aki-nál, röviden, velősen. Na de visszatérve főhősünkhöz…mialatt én itt kitértem kommunikatív képességeinek bemutatására ő találkozott két kocsmatöltelék ismerősével. Annyit mond nekik: „bérgyilkost keresek!”. Bevezetik hát a főnökhöz, aki kéri a megölni kívánt illető fénykép-verzióját. Eléjük tolja hát a sajátját… Mikor ezt a kis megrendelést lebonyolította, hazamegy szépen, hogy kitűzzön egy levelet az ajtajára: „a kocsmába mentem”. Vajon kinek is szánhatta ezt a kis útmutatót?
A megadott helyen már nem sört, hanem wiskyt kért, no és cigit! (Ez utóbbi egy kulcsmotívum a rendező minden alkotásában, de mit is várjunk egy megrögzött nikotinistától…) Arca ezek, valamint gondolatai miatt folyamatosan színátmentekkel lesz gazdagabb, asztala pedig egy szőke rózsaárus bögyössel, akit odahívott magához. Volt hivatalnokunk társra talált benne a füstfújás és a fukar szavak dobálása terén is. És más téren is, ahogy az lenni szokott…. Ez a találkozás pedig gyávává tette (no mert eddig legény volt ám a talpán:-) és folyamatosan menekül felfogadott hentese elől, általában nője házába.
Elhatározza, hogy visszamondja a megbízást, de szerencsétlenségére, a „bérlő” kocsmája addigra már a talajjal csókolózott. Ez aztán a nagy pekh…
Közben „új” szereplő tűnik fel. Kopaszodó, folyton köhögéstől fulladozó pasi, akinek az orvosa már nem sok időt jósol. Vajon ki lehet ő?;-) Nos ő az, aki végül rájön arra, hogy hol bujkál előle legújabb (és legutolsó..) kuncsaftja. A szőkénél várja főhősünket, de végül célja most nem sikerül, mert leütik…
Halállal játszadozó cimboránk a banka megy pénzt felvenni, amikor ott éppen rablás folyik. Nos, ettől a perctől kezdve már a rendőrség is keresi, bujkálnia kell mégjobban.
Szerelme végül megtalálja egy elhagyott helyen, ahol felszolgálóként tevékenykedik. Megbeszélik, hogy Franciába szöknek, bár már csak a kopasz elől, mert a rendőrök azóta megtalálták az igazi rablókat.
Éppen kint sétál, mikor szembejön vele fulladozó felfogadottja. Rövid párbeszédük a következő:
-„Rák”
-„Igazán sajnálom”
Majd a gyilkos saját maga (és fegyvere) áldozatává válik. Nem mondom, szép pályafutás-befejezés. Biztos út a pokolba, ahogy majdnem emberünknek is, mert épphogycsak megállt előtte a szőke által vezetett furgon…