Szívem lüktet, légzésem zihál,
Utam végére Rám így találtál.
Izzadva vacogok, túl sokat rohantam,
Az élet elől, hol vár nyugalmam.
Hideg mar húsomba, torkom kapar,
Egy a kívánságom: meghalni hamar,
Mert szenvedve küzdök, előrébb kúszok,
Testem elnehezül, porban csúszok.

-Ne láss így! -tátogom némán,
De nem hagylak el! -feleled tompán,
Míg szemedbe könny, szívembe bánat
Költözött, élünk, mint egy állat,
Gúzsba kötve, félve a mást,
Mert minden ember orráig lát.

Mi nem féltük más pillantását,
Szenny gondolatát, gunyoros szavát,
Csak egymás kezét fogtuk, hittük, örökké,
De én elszakadtam Tőled, árulón, gyöngén,
-Érted élek! �kiáltjuk későn,
Egymásnak szívből, sírva vérzőn.

De hitem elhagyott, lelkemből kiszakadt,
Veled tartva egyedül magára maradt,
Csak testem húzná vissza szüntelen,
Míg szívem sajdul bele kegyetlen,
Mert nélküled ennyit érek,
Nélküled elromlottan élek.