Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Skaib
Alkotások száma: 31
Regisztrált: 2006-05-10
Belépett: 2020-08-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Versek (31)
Feltöltve: 2006-05-11 18:48:31
Megtekintve: 1705
Úton
Ráléptem a végtelen útra,
Nincs senki, aki visszahúzna,
Pedig látták, ahogy elvesztem,
És mégis hagynak, nem keresnek.

Nem kellek én már, nekem sem kell,
Nem kell senki, nem, semmi nem kell,
Nem érdekel, mi visszatarthat,
Inkább hagyom élni magamat...

Fertőzés szaga ül orromban,
Morzsát találok a homokban,
Az üresség présel ki gyantát,
S eljön a tudatlan tisztaság.

És én csak haladok előre,
Lassan lejárom a cipőmet,
S viszem, mitől nem vagyok vidám,
Mit a nyakamba varrt a világ.

De ezt el nem hagyhatom soha,
Nem taposhatom meg a porban,
De róla megfeledkezhetek,
Hogy könnyűn felettem lebegjen.

S így nem görbíti meg a hátam,
És végre gondolhatok másra,
Ami igenis tökéletes,
És itt van a képzeletemben.

Nézem, anyaggá válik a vágy,
De érinteni nem tudja más,
Nézik, de látni nem képesek,
Ott, ahol az útnak vége lesz...

2005. 09. 19.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-05-26 17:22:45
Igazán köszönöm, ashley. Örülök, hogy tetszik.
2006-05-25 03:19:27
HÚÚÚHAAA!HÁt ez most betalált rendesen. Még a tenyerem is nyirkos lett, olyan hatással van rám.Szorongok tőle,annyirajó,de a szorongás annyira rossz.Akkor most milyen is ez a vers?IGAZI.
2006-05-13 19:01:36
Örülök, hogy ez ekkora örömet okozott Neked. Köszönöm.
Lex
2006-05-13 15:44:26
Gyönyörű, de szomorú vers.. egy olyan vers, amivel teljesen egyesülni tudtam. Eddigi verseid közül nekem ez tetszik a legjobban. Nem csak a vers kivitelezése miatt, hanem az értelme miatt.. nekem sokat jelent ez a vers.. olyan, mintha ismernél :)