Feltöltve: 2006-05-11 18:40:23
Megtekintve: 1681
Füst
Eltörtem kétszer.
S így, repedt darabokkal belül
Négy hónapig vártam, hogy enyhül.
Száz napnál is tovább
Lebegtem fekete füstök taván,
Arccal lefelé, s széttárt karokkal,
Füstmarta torokkal,
S mikor már testem szinte elhűlt,
Láttam, lelkem több kínt már nem tűr.
Messzivel varrtam be sebeim,
S nem hagytam az eszem elvenni,
Nincsért álltam bosszút,
És nem létezett menedék-odú,
Ártatlanok vérében tocsogtam,
S élveztem, gonoszan,
Hogy iszom naivak nedveit,
De csak néztem kincsek helyeit...
Hiányzott e létből az érték,
Mire még nincs kitalált mérték,
S újra csak Egy kellett,
Egy, aki megteremti ezt bennem,
S naiv lettem újra, mert akartam,
Átformáltam magam,
Hittem, és bíztam: Mennyi érzés!
Emberi lettem - Ezt a sértést!
Hát emberhez méltón éreztem,
És emberhez méltón véreztem,
Mert hiába adtam,
Hiába adtam én át önmagam,
Hiába adtam föl ép elveim,
Véremben füst kering.
Újra fekete füst mérgezne,
Hogy üresként tovább létezzek.
Mert én vagyok üres, de nem Nélküled,
Valaki nélkül, aki visszaadna,
Aki örülni tudna, hogyha kapna,
Aki olyan lenne, mint másnak a pénz,
Akit átölelhetek akkor, ha fél,
Aki félresöpri értem a múltat,
Kivel nem mérgez fekete füst újra,
De mégsem!
Ha ezeket nem találom meg Benned,
Akkor ezek nekem nem is kellenek,
Nem is én, Te akarod megtalálni
Magadban, vagy valami nem banálist,
Pedig így is tudnálak én szeretni,
De Te még magad sem mered szeretni,
Akkor engem? Kérlek, ne játsszunk tovább,
Rendben, még egyetlen, utolsó dobás;
Téged, a kockát szeretve elvetlek,
S az általad kirajzolt szám az egyes,
Így már a közös létünk is kérdéses.
Nincs több szenvedély!
Lehet, hogy menekülök talán,
Mindenhonnan, hol a Baj talál,
Lehet, hogy nem küzdök,
Lehet, hogy nem bírom ki, ha üldöz
Valami, akármi, ami kerget,
S ebből lett elegem,
Ezért lépek el Tőled, s magány,
Ami nélküled majd megtalál.
De nem küzdök, ha nem akarod,
Szeretni így már nem akarok,
Főleg nem szenvedni,
A régi kínt lelkem épp felejti,
Nem kellesz, és senki, semmi nem kell,
Csak zöld, ne fekete
Legyen a füst, én azt akarom.
Ezt szerethetem, ezt még hagyom...
2006. 01. 17.
S így, repedt darabokkal belül
Négy hónapig vártam, hogy enyhül.
Száz napnál is tovább
Lebegtem fekete füstök taván,
Arccal lefelé, s széttárt karokkal,
Füstmarta torokkal,
S mikor már testem szinte elhűlt,
Láttam, lelkem több kínt már nem tűr.
Messzivel varrtam be sebeim,
S nem hagytam az eszem elvenni,
Nincsért álltam bosszút,
És nem létezett menedék-odú,
Ártatlanok vérében tocsogtam,
S élveztem, gonoszan,
Hogy iszom naivak nedveit,
De csak néztem kincsek helyeit...
Hiányzott e létből az érték,
Mire még nincs kitalált mérték,
S újra csak Egy kellett,
Egy, aki megteremti ezt bennem,
S naiv lettem újra, mert akartam,
Átformáltam magam,
Hittem, és bíztam: Mennyi érzés!
Emberi lettem - Ezt a sértést!
Hát emberhez méltón éreztem,
És emberhez méltón véreztem,
Mert hiába adtam,
Hiába adtam én át önmagam,
Hiába adtam föl ép elveim,
Véremben füst kering.
Újra fekete füst mérgezne,
Hogy üresként tovább létezzek.
Mert én vagyok üres, de nem Nélküled,
Valaki nélkül, aki visszaadna,
Aki örülni tudna, hogyha kapna,
Aki olyan lenne, mint másnak a pénz,
Akit átölelhetek akkor, ha fél,
Aki félresöpri értem a múltat,
Kivel nem mérgez fekete füst újra,
De mégsem!
Ha ezeket nem találom meg Benned,
Akkor ezek nekem nem is kellenek,
Nem is én, Te akarod megtalálni
Magadban, vagy valami nem banálist,
Pedig így is tudnálak én szeretni,
De Te még magad sem mered szeretni,
Akkor engem? Kérlek, ne játsszunk tovább,
Rendben, még egyetlen, utolsó dobás;
Téged, a kockát szeretve elvetlek,
S az általad kirajzolt szám az egyes,
Így már a közös létünk is kérdéses.
Nincs több szenvedély!
Lehet, hogy menekülök talán,
Mindenhonnan, hol a Baj talál,
Lehet, hogy nem küzdök,
Lehet, hogy nem bírom ki, ha üldöz
Valami, akármi, ami kerget,
S ebből lett elegem,
Ezért lépek el Tőled, s magány,
Ami nélküled majd megtalál.
De nem küzdök, ha nem akarod,
Szeretni így már nem akarok,
Főleg nem szenvedni,
A régi kínt lelkem épp felejti,
Nem kellesz, és senki, semmi nem kell,
Csak zöld, ne fekete
Legyen a füst, én azt akarom.
Ezt szerethetem, ezt még hagyom...
2006. 01. 17.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-05-28 22:40:42
Nincs igazad. Az igazi álmok megmaradnak életed végéig, a célok viszont változnak. Mert azokat vagy eléred, és akkor újat tűzöl ki, vagy nem éred el, csak belefáradsz a törekvésbe. Az álmok mindig álmok maradnak.
2006-05-27 17:27:45
Na neeeee..... A cél állandó, s az álmok változnak folyton....
2006-05-26 17:19:46
A cél változik, az álmok állandóak.
2006-05-25 03:06:19
Az volna igazán hiteles és átérezhető, ha láthatóvá téve Magadat olvasnád fel a közönségnek, hisz a tested,mozdulataid,arcod többet jelentenek,s árulnak el szavaknál.De türelem, lesznek szavak,hogy mindent kifejezhessél olyan pontosan, ahogy érzel.Mindenki érteni fogja,hidd el....Persze,csak ha azt akarod.Mi a cél?
2006-05-13 14:37:05
Persze Lex, csak ez most számomra sem fejez ki mindent úgy, ahogy azt szerettem volna. Ettől függetlenül még lehet jó vers, csak nekem egy kis hiányérzetem támad, mikor újra elolvasom..:( De persze ettől még másnak tetszhet.:)
2006-05-13 14:25:39
Csak egy megjegyzés, utána lépnem kell :(.. : amit ére valaki, azt sosem lehet úgy leírni, hogy azt az olvasó is átérezze.. valamennyire meg lehet úgy írni, de amit érzel, azt csak TE érzed.. senki más.. az ilyet nem minden esetben lehet kifejezni sem versben, sem dalban, sem semmi másban.. ettől független a vers még mindig tetszik :))
2006-05-13 13:34:46
Azt hiszem, a többi versem is megvár..:) Az a baj, hogy amit ekkor éreztem, azt nem fejezi ki kellően ez a vers. Nem tudok még úgy írni, hogy azt megvalósíthassam..:(( Azért köszönöm.
2006-05-12 22:56:40
Nagyon mély érzelmek.. és nem csicsáztad túl mégsem.. gyönyörű lett ismét a versed... de sajnos, most nem olvashatok el többet. Vár az ágyikóm mára.. jó ét ;)