Feltöltve: 2006-05-08 16:04:55
Megtekintve: 1644
Melankólia
Az őszi fák árnya alatt fogadom,
Szerelmed rám mért ítéletét,
És mint új gyászoló megásom,
Szerelmünk fekete fekhelyét.
Most meghaltunk magunkban,
Nem táncol bennünk a vágy,
Eltévedt lépteink fájdalmában,
Egy új érzés némán lelt ránk.
Hajdan élt mámorunk sírjában,
Elsiratom elporladt álmainkat,
Elvitted koronázatlan királyunkat,
S távolodó lépteidet nem találtam.
Az őszi fák árnya alatt fogadom,
Az új érzés még behunyt szemét,
Zokogsz a távolban, még hallom,
Mert a melankólia téged is utolért.
Szerelmed rám mért ítéletét,
És mint új gyászoló megásom,
Szerelmünk fekete fekhelyét.
Most meghaltunk magunkban,
Nem táncol bennünk a vágy,
Eltévedt lépteink fájdalmában,
Egy új érzés némán lelt ránk.
Hajdan élt mámorunk sírjában,
Elsiratom elporladt álmainkat,
Elvitted koronázatlan királyunkat,
S távolodó lépteidet nem találtam.
Az őszi fák árnya alatt fogadom,
Az új érzés még behunyt szemét,
Zokogsz a távolban, még hallom,
Mert a melankólia téged is utolért.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-08-23 16:52:45
igen, mondhatnám, hogy nagyon gót, de az sablonos lenne:)
ismerős érzés, tökéletesen leírva.
2006-08-14 21:05:51
Ejha. Ez kicsinyt olyan, mintha a Nevergreen női megfelelője lenne. Dalszövegnek is beválna:) A harmadik strófában más a rímképlet, biztos az a röfrén:) Kimondottan tetszik.