Csak néztél csendben, némán rám.
És szemeiddel szemeimben kutattál.
Nem volt hangod mégis kérdeztél,
De én falat építettem a válasz köré.

Sétáltál csendben, némán mellettem,
És kezeiddel kezeimet kerested.
Nem érintettél, mégis éreztem,
Megborzongott a hidegtől a testem.

Mosolyogtál csendben, némán nekem,
Ajkad megbabonázta keserű lelkem.
Tekintetem elfordult a messzeségbe,
E sétát a gondolataimmal őriztem.

Leültünk egy padra csendben, némán,
Fáztam mégsem bújtam hozzád.
A sétányt néztem ezer színben játszott,
Megjött az ősz, beborította a világot.

Az őszben voltunk ketten némán,
De már a tél hava nehezedett ránk.
Most állok a padnál, fehér a sétány,
Csendben várok, várok egy csodát.