életfonatok lobognak
a hátratekergő indákba
rendeződenek, fellökve
egyik-másik szeplős rovarszárnyba
csapongnak, apró illatuk
megfenyít, szívekkel
borzol a magányban'
fulladó szobor,
indák
de hiába vár rájuk,
széppé lehorzsolva
a bőrtokot
arcuk szétszakadt maszkába'
bújnak -darab felhők
és hallom- hogy sikít
az életszobába cipelem, kiterítve..
hagyja magát formába
önteni -szigorú tollcsapások-
sikoltanak csupán
s én somolygok a sarokban.