A napsütötte februári utcán
sétálva annyi mindent újraélek:
emlékeit rég elrepült teleknek,
hóembereknek, száncsilingelésnek.
***
Méricskélem, mi összemérhetetlen.
Visszahoznám, mit többé nem lehet,
elmult szinházi estet, dallamot,
Schubertre táncoló hópelyheket...

Fehér pillangók szállnak önfeledten,
körüllebegnek, vagy csak képzelem?
Nem hull a hó, a téli táj kietlen,
és ködbevész az út. Mi lesz velem?