elázott tollakkal gubbasztok az ágon
melleimet befedte a hideg eső
kihűlve és
nehezen inhalálom a mocskos párát
a csatornából szálló
forró kénköves vízgőzt
...
zivatarlélegzet
...
lemenőben a nap
és
nem ismerek már magamra
a folyótükörben
a csöppnyi örvénylésben
elvesznek vonásaim
kibicsaklanak
gyönge szárnyaim
...
lemondó kétségbeesetlenség
...
emlékszem az utolsó
repülésemre
villámok cikáztak ősz-toll-fejem
fölött
nyálkás bőrtestem
fehéren világított
a nyirkos felhők
zord sötétjébe
...
apokalipszistünemény
...
néztem zöldfényű madárszemmel
mint potyognak alá
mit sem sejtő földi testekre
szigorúan eső
istengyermekeim
fáradt méhem gyümölcsei
...
torz csókolhatatlanságban
...
világmagzataim
torkomba kaptak
szárnyamba martak
amint ereszkedtem
a hazugságok hídfőjére
könnytelen
mosolytalansággal simítottam
áruló hajukat
...
anyai agytrauma
...
lement a nap
és már
nem ismerek magamra
de ti éltek
mit sejtő földiek pupillatüzében
éltek
a talmi csillogások
ősi tükrében
...
boldogság?