Látni véltem arcod a homályban,
de csak az árnyék játszott szobámban.
Úgy hittem kulcsod csörög a zárban,
felébredtem, egyedül az ágyban.
Néha hallom a hangod agyamban,
elragadtak az emlékek, hagytam.

Mára nem vagy más, csak egy délibáb,
és én szabadulnék tőled, inkább.
Az életem fele csak képzelgés,
édes álom, hogy egyszer visszatérsz.
Életem gyorsan telik, magányban,
arcod lassan elvész a homályban.