Szomorúság telepedet rám,
Szürke ólmos lett a világ.
Csikorog bennem a bánat,
Leráznám, le én, ha tudnám.
De polipkarok tapadnak rám,
S örvénylő mélybe lehúznak.
Lehajtom, le én a fejemet,
Mélyebbre, mint kezemet.
Kizárom a rohanó világot,
Minden álnok hazugságot.
Nem kellenek hazug szavak,
Szavak, szavak ne bántsanak.
Magamat hiába emésztem,
Keresem az okát, s remélem,
A megoldást meglelem.
Pedig nem segít senki sem...


Arcomról lesöpröm a bánatot,
Fejemet felemelem, láthatod.
Árnyékból napfényre lépek,
S a nappal farkasszemet nézek.
Erős vagyok már, nem félek,
Kegyelmet senkitől nem kérek.
Erősebb vagyok már nála,
Bátran elindulok a halálba...

Budapest, 2007. február 21.