Hatalmas kőkerítéssel körbezárt birodalom,
Mesés rózsakert, de az is lehet, hogy liliom.
Vágytam rá, hogy beléphessek, e mesés kertbe,
Egy más, egy szebb világnak legyek a részese.

De szürke falak, tornyosultak, s védték a kertet,
Őrizték a titkot, közel senki nem engedtek.
E szigor csak növelte a legendák értékét,
Mit meg nem adnék, ha egyszer beléphetnék.

De nem, nem engednek közel a csodához,
Legendás óriássá nőt liliomkert országhoz.
Ám kegyes a sors, jő egy vad vihar, egy tornádó,
Ledönti a falat, végre szabaddá válik az átjáró.

Belépek, körbenézek és megdermedek,
Kihalt táj, és az elmúlás szele lengedez.
Kerítéssel védett haldokló hazug birodalom,
Tegnap volt szépség, mára halott kert, s borzalom.

A halál liliomkertje melyben ma is milliók élnek,
Rothadó bűzös haldokló kertben tengetett létek.
Te is, én is, itt vagyunk, s észre sem vettük,
Egy hazug birodalom polgárai lettünk.