Derengő telihold, sejtelmes fényt, borit a tájra,
Sápadt arcát, szél cibálta felhő takarja el.
Arcom e fénytől halovány.

Kőkerítés mellett megyek, lassan tétován.
Óriásként tornyosul fölém, jelezvén hatalmát.
Érzem le fog győzni.

Fekete felhő mohon elnyeli a hold fényét,
Vészjósló jelként, sötétbe borítva a tájat.
Semmit nem látok már.

Fülembe sejtelmes titkokat suttog az éj.
Megfejteném a neszeket, de nem tudom.
Túlvilági hangok ezek.

A fények s hangok, suttogó szavát hallgatom.
Lehet, hogy tündér, de inkább vad démon?
A választ keresem.

Félelmem egyre nő, szorongás ébred bennem,
Ez nem tündér, egy ördögfajzat a pokolból.
Tudom, engem akar.

Torkom összeszorul, szívem vadul kalapál,
A sátán jött értem, érzem, a lelkem kell neki.
Biztosan a lelkemért jött.

Villogó zöld szempár, csak jön, csak jön felém,
Nesztelen léptei titáni zajjá erősödik bennem.
Érzem itt a vég.

Lábam elé veti magát, megadóan várom végzetem.
De mi ez? Hozzám dörgölődik, bársonyosan,
S halkan miákol.

Budapest, 2006. május 10.