Halk szavam örömöt fakaszt szíved mélyén,
S szavad símogatja lelkem hamvas bőrét.
Énem égkék tükre, mint a tó felszíne,
Vágyaim medálja, múzsa vagy énnekem.

Van az a pillanat, mikor csak rámnézel,
Hű szemed segítő jobbként nyújtod nekem.
Érintések nélkül leljük meg a támaszt,
Mert érző lelkeink elvesztek egymásban.

Emberi természet csendből ha feltámad,
Arcodon a vad kéj lángrózsái nyílnak.
Ujjaid táncától a bőröm is reszket,
Érzéki szökőár nyel el mindkettőnket.

Vágyunktól vörössé izzik fel a mélység,
Felemészt és éltet, főnixek tüzeként,
Megperzsel minden csók, százszor, számtalanszor,
Fáradt suttogásunk örömkönnyet dalol.

A végzet könyvében egyetlen fejezet,
Mely végigénekli egész életünket.
Testben és lélekben eggyé lettünk immár,
Egészen enyém vagy és Tiéd vagyok már.

2006. május 15.