[Akkor már állott, kötéllel nyakán,
Elsírta a meg nem bánt bűneket,
Vész kélt a tizenharmadik ajkán,
Villámtól nyögött az égi tenger.
Láng gyúlt az igazság vad vágyából,
Mert napnál ragyogóbb parancsolat
Jelölte ki a hitvány árulót,
Új tanítómester lett az atya.]

A SZÉL
A leány!

A TIZENHARMADIK
Ó, volt mesterem---

A SZÉL
Kedvesem!

A TIZENHARMADIK
---nem te mutattad
Az érzésekért hű megbocsátást?
Hogy valaki másért dalra gyúltam,
Fejedre hozta a kínhalált.
Hogy egy enyhítő szavad ejtenéd,
Bűnös-e tettem avagy nem is az,
Az égből ragyogó jelt küldenél,
Hogy hallod, érted áruló szavam!

A SZÉL
Nehezen múlik el, egy ősi szerelem,
Az ősi hazugság, az sosem foszlik el!

A TIZENHARMADIK
Süket vagyok már, merre zúg a szél,
Miért nem értem jeled, ha üzensz?
Vagy te nem is üzensz, csak szenvedély
Hallatja hangod, isten gyermeke?

A SZÉL
Kedvesem!

[Nem volt még süket, de a szél dala
Az ő fülének néma volt, nem szólt,
Tovább kutatta vétkét magában,
Mert választ neki senki nem adott.]

A TIZENHARMADIK
Talán méltó büntetés, ez a csend,
Jeges csend az őrült viharban,
Hol az égbolt is hangtalan reped,
S csak egy út előtt nincs magas torlasz.

[Akkor már lengett, kötéllel nyakán,
Elsírta a meg nem bánt bűnöket,
Ajkán kelt vész nesztelen porrá vált,
Halálfekete az ég tengere.]

A SZÉL
Múlt és jelen és jövő, csupán egyetlen,
Júdások halnak, hitben és szerelemben.