A szerelem, a fájdalom, a boldogság,
Szavakba nem önthető, merő boszorkányság.

Szeretem, de nem tudom miért,
Hiszen szeretem mindenét.
Szeretem a mosolyát, a sóhaját,
A szemét, a száját, az aranyosságát.

Boldoggá tesz minden érintése,
Mellette fekszem, lassú halk a lélegzése,
Álmában elmosolyodik,
És rólam álmodik.
Remélem.

De a fájdalom jár át nélküle,
És beleőrülök lassan a nélkülözésbe.

Nélküle más a reggel,
A nap is máshogy kel fel,
Néptelenek napjaim rémítő tömegben,
Sok embert látok, de csak őt keresem.
Keresem de hiába,
És megőrít a hiánya!